/

Kettős olasz győzelem az Optimist Eb-n

Nyolc futamot teljesítettek a fiúk és a lányok is, a sorozat végén pedig új Európa-bajnokokat üdvözölhettünk. Olaszország nyerte a nemzetek csatáját.

Az időjárás támogatta annyira a versenyt, hogy az utolsó napon, október 24-én végül nem rendeztek futamot, mert addigra bőven eleget teljesített a mezőny. Zárásként így is belefért két-két menet az arany és ezüst csoportnak, de a szél végül annyira legyengült, hogy a fiúk bronz csoportját már nem rajtoltatták el.

Napjaink fájó szokásának megfelelően a hagyományos díjátadó ünnepség átalakult, a helyezettek csak a kellő távolságot betartva vehették át ki érmüket.

Susan Elliott Beatty, a verseny titkára és a Nemzetközi Optimist Osztályszövetség képviselője elmondta: „Létrehoztunk itt egy kis, zárt övezetet, amelyen belül szigorúan betartottuk és betartattuk az egészségügyi előírásokat. Mindenki pozitívan állt a dologhoz, teljes volt az együttműködés a versenyzők és kísérőik részéről. Amennyire ez lehetséges volt, biztonságos környezetet teremtettünk.”

Optimist Európa-bajnokság 2020, Piran, Szlovénia
Lányok (113 induló):
– győztes: Rebecca Geiger (Olaszország)

– magyarok: Fehér Boróka (27.), Lackó Sára (31.), Juhász Emília (37.), Fehér Szonja (76.).

Fiúk (156 induló):
– győztes: Adriano Cardi Quan (Olaszország). A versenyt egyébként a thaiföldi Weka Bhanubandh nyerte.

– magyarok: Héder Benedek (12.), Bite Pál (13.), Kis-Szölgyémi Soma (38.), Demjén Olivér (67.), Borda Levente (70.), Siklósi Mór (87.).

A teljes végeredmény megtekinthető ide kattintva.

Összefoglaló film:

[youtube v=”AuJ3_Z5oJqQ”]

(forrás: EuroSail News, fotók: 2020europeans.optiworld.org)

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    4 km
  • Velence HU
    5 km
  • Balaton HU
    ☀️
    5 km
  • Neusiedler AT
    ☀️
    11 km
  • Krk (Wake) HR
    ☀️ 11°
    4 km
  • Premantura HR
    🌫️
    5 km
  • Grado IT
    🌫️
    3 km
  • Garda IT
    11°
    5 km
  • Soča SI
    ☀️
    3 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek