Kétszázötvenen teljesítették az Őszi Regattát
Az Őszi Regattát, amely a 10 fordulós YS Trophy utolsó előtti állomása is volt, október 21-én rendezte a KMPVSE Balatonkenesén. Ötvenhat egység, 250 versenyzője teljesítette a túraversenyt. A YSI kategóriában az Oxygen, a YS II-es hajók versenyében a Szirákó, míg a YS III-as mezőnyében a Vámpír győzedelmeskedett.
A KMPVSE szezonzáró versenyén nagy volt az érdeklődés, szép, napsütéses ősz köszöntötte az 56 egység 250 versenyzőjét. A 11 órás rajtnál gyenge, 4-5 csomós nyugati-délnyugati szél fújdogált, az első pályajel Balatonaligán volt, ahol 5-7 csomós nyugati fogadta a mezőnyt. Elsőként a NO1 nevű RC44-es vette az aligai bóját, majd őt követte az Infladeus nevű Asso, akik mögött két Nautic 370Run, a Fantom és a Sleepwalker vitorlázott, ez volt a sorrend a kenesei bójánál is. A 3-as számú pályajel Balatonalmádinál volt, ahol már szépen megfrissült a szél 8-10 csomósra, az iránya maradt a nyugati-délnyugati. A befutó a Kenese Marina Port kikötő előtt volt, Almáditól visszafelé kellemes tempóban genakkerrel és spinakerrel vitorláztak az egységek a cél felé.
Az abszolút győzelmet a NO1 nevű RC 44-es szerezte meg Rauschenberger Miklós kormányzásával, akik 1 óra 28 perc alatt teljesítették a távot. A YS Trophyt azonban kizárólag YS-kategóriákban értékelik, így ők bár csaknem 8 perces előnyre tettek szert Detre Szabolcsék Infladeus nevű Assója előtt, a YSI-es kategóriában az ezüstérmet szerezték meg. A harmadik és negyedik helyen szoros befutó alakult ki a két 370 Run vívott páros csatát, ahonnan Temesfői Zénóék Sleepwalkere lett az abszolút harmadik, míg Török Zoltánék a negyedik helyen futottak be a Fantommal. Abszolút ötödik helyen ért célba Király László csapata az Oxygen NAU 311-es, és a kedvező előnyszám miatt ők nyerték a legnépesebb, 39 csapatos YSI-kategóriát a második helyezett RC 44-es és a harmadik Infladeus előtt.
A YS II-es kategóriában elsőként ért célba a Szirákó Jakab László kormányzásával, akik ezzel a kategória legfényesebb érmét vihették haza, az ezüstérmes csapat Kruss Ernők Éva nevű hajója lett, míg a bronzérem a Quintetté lett Meggyes Balázs irányításával.
A YS III-as kategória leggyorsabb egysége dr. Pető Béla csapata, a Vámpír lett, a második helyen a Hullámtáncos II. futott be Policzky Balázzsal a kormánynál, míg a dobogó harmadik fokára Szabó Zsolték állhattak fel a Süvölvény nevű egység többi tagjával. Az Őszi Regattán külön díjazták a legnépesebb Nautic osztály első három helyezettjét is, így éremmel térhetett haza az első helyezett Gyöngy (Erhardt Péter), a második Don Rose (Molnár Barna) és a harmadik Predator (Schwarcz Ferenc).
- ha tetszett, ajánld másoknak is!