Két ifjú hölgy és egy saját építésű kenu
Rebecca és Kimberly Yeung fiatal lányok, akik érdeklődnek a tudomány iránt. Szakmai pályafutásukban a vízi jármű megépítése valóban semmiség a korábbi projektjeikhez képest, viszont inspirációt adhat, hogy mivel lehet elütni a vírus miatti bezártság idejét.
A két lány 2015-ben időjárási ballont eresztett fel majdnem 24 kilométer magasba, hogy „megnézzék onnan a Földet”. Az eszközt felszerelték hőmérőkkel, meg akarták határozni azt a magasságot, ahol a hőmérséklet már nem csökken, hanem emelkedik, ahogy egyre feljebb megyünk.
![YouTube video](https://i.ytimg.com/vi/QCP5jZXoOhI/hqdefault.jpg)
Munkájuk komoly sajtófigyelmet kapott, még a Fehér Házba is meghívást kaptak, bemutathatták projektjüket Barack Obamának. Rebecca 11, Kimberly 9 éves volt akkor.
![YouTube video](https://i.ytimg.com/vi/5MHTTPgXaO0/hqdefault.jpg)
Egy évvel később, 2016-ban napelemmel bővítették a felszerelést, ellenőrizni akarták, tényleg több energiát lehet-e begyűjteni a magasság növekedésével. Az elmélet szerint igen, lévén csökken a levegőmolekulák sűrűsége. „Mindezt azért, mert senki sem akar találgatni. Csak pontos adatokra lehet támaszkodni” – mondta el Kimberly. Ballonjuk akkor majdnem 31 kilométer magasra emelkedett.
![YouTube video](https://i.ytimg.com/vi/grGrDirztI0/hqdefault.jpg)
2017-ben a napfogyatkozás idejére időzítették a reptetést, méghozzá a NASA támogatásával. Pontosan kellett dolgozniuk, két és fél percük volt lefilmezni a jelenséget, mielőtt a ballon szétdurrant volna. Sikerrel jártak, a videó 24,4 kilométer magasságban készült el. Aztán a kamerák leálltak a mínusz 63 fokos hőmérsékletben.
![YouTube video](https://i.ytimg.com/vi/2zDZ96sAKQE/hqdefault.jpg)
2018-ban egy kis jövedelmű embereket segítő szervezet számára dobtak össze egy apró házat, szomszédaik és barátaik segítségével.
![YouTube video](https://i.ytimg.com/vi/SO9Ss8x3mDo/hqdefault.jpg)
Ugyanebben az évben kezdtek bele – immár 14 és 12 évesen – az öt méter hosszú kenu megépítésébe. Vásároltak egy készletet, ami az elemeken túl tartalmazott egy meglehetősen alapos leírást is, de azért akadtak nehézségek. Ahogy Winston, a lányok édesapja elmondta: „Úgy érzem, van érzékem a kézügyességet igénylő munkákhoz, de a fával ismeretlen területre léptünk. Korábban sosem dolgoztunk cédrussal, gyaluval, üvegszállal vagy epoxival. És falapokat sem sűrűn hajlítgattunk eddig.”
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2020/03/kenuepites_01-1024x532.jpg)
A testet november végén emelték le a sablonról, 2019 januárjára az építés jelentős része elkészült. Az utolsó réteg lakkok felvitelével megvárták a májusi enyhe időt, hogy aztán június elsején Seattle közepén, Greenlake-ben vízre bocsássák a kenut.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2020/03/kenuepites_02-1024x648.jpg)
Nyáron a család a Widgeon Creeken evezett hat és fél kilométert bemelegítés gyanánt, hogy az idén teljesíthessenek majdnem hatvanat a nyolc tóból álló Powell Forest Canoe Route-on. Tekintve, hogy számukra tényleg csak a csillagos ég a határ (vagy az sem), valószínűsítjük, hogy össze fog jönni a dolog – adta hírül a smallboatsmonthly.com.
- ha tetszett, ajánld másoknak is!