Katalin hercegné beállt hajóskapitánynak

2016. október 7.
Címkék :

Katalin1Hivatalosan is befejeződött Katalin hercegné és Vilmos herceg kanadai látogatása, ahol nemcsak ők, de két gyermekük, György herceg és Sarolta hercegnő is elvarázsolt mindenkit.

A távozásuk előtt úgy láthattuk Katalint, ahogy eddig még soha: a hercegné ugyanis egy hivatalos látogatás során felpattant a Pacific Grace nevű hajóra a férjével, sőt még a kormányt is megragadta, és átvette az irányítást. Katalin nem jött zavarba a feladattól, sőt láthatóan nagyon élvezte a dolgot.

Katalin2

Az utolsó napokban a hercegi pár több szervezetet is meglátogatott, és részt vettek többek közt egy családon belüli erőszak elleni kampányban is. Katalin egyébként is rengeteget jótékonykodik, és mindent megtesz, hogy kiálljon az elesettekért és segítse a hátrányos helyzetben lévő nőket és gyerekeket.

Katalin1

A Pacific Grace nevű hajó, amelyet Katalin kormányozott, Kanadában, Victoria város kikötőjében található, és egész évben várja azokat a fiatalokat, akik szeretnének megtanulni vitorlást vezetni. Az őszi és tavaszi turnusokban nagyjából ezer fiatal végzi el a tanfolyamot, az év többi napján pedig bárki számára látogatható a hajó. A százhetven tonnás Pacific Grace harmincöt méter hosszú és összesen harminchét kabin található benne.

Katalin3

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!