Kajakkal Észak-Amerika körül

2017. március 16.
Címkék :

Freya Hoffmeister Észak-Amerika körbekajakozására készül. A német extrémsportolónak mintegy 50 ezer kilométert kell megtennie teljesen egyedül, az útja 8-10 évig is eltarthat.

Az 52 éves Hoffmeisternek ez lesz a harmadik földrészkerülő útja, korábban már körbeevezte Ausztráliát és Dél-Amerikát. Észak-Amerikát még senki sem kajakozta körül, ő lehet az első. Az expedíciója március végén indul. „Nem tudom, hogy idősödő szervezetem bírja-e a terhelést, de azt hiszem, igen” – mondta, hozzátéve, hogy egyszerűen csak szereti azt csinálni, amit nem sokan tesznek vagy tudnak.


Expedícióját 3-5 hónapos szakaszokra osztotta, Észak-Amerikát két félkörben akarja megkerülni, a kiindulópont mindkettőnél Seattle, a célállomás pedig New York. Először az Északnyugati-átjárón halad át az óramutató járásával azonos irányba, majd ellentétesen a Panama-csatornán és a Mexikói-öblön át megy. „Az északi szakaszok csak néhány hónapig jégmentesek egy évben. Ha csak egyetlen irányban haladnék, az évekkel hosszabbítaná meg az utat” – magyarázta a schleswig-holsteini nő, aki szerint így is 8-10 évig tart, mire megkerüli a földrészt. „Lehet 12 is, attól függően, hogyan bírom és milyen a kondícióm” – mondta. Mire célba ér, hozzávetőleg 60 éves lesz.


Freya Hoffmeister 2007-ben 33 nap alatt kajakozta körbe Izlandot, majd 18 ezer kilométert megtéve rekordidő, 11 hónap alatt Ausztráliát. Dél-Amerika megkerülésére 2011-ben indult el, elsőként kerülve meg a kontinenst. A 27 ezer kilométeres, 13 országot érintő út 30 hónapig tartott. Észak-amerikai expedíciója március végén kezdődik, 158 nappal később, augusztus 29-re már Alaszka legnagyobb városába, Anchorage-be akar érni.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!