/

Jön az 52. Mihálkovics Kupa

A hagyományokat életben tartani, haladni a korral és a Balaton egyik legjobb vitorlásversenyét megrendezni – ez volt a szervezők célja, amikor tavaly új kezekbe került a Mihálkovics Emlékverseny.

Az elképzelés és annak megvalósítása annyira sikeres volt, hogy már a tavalyi regatta másnapján nyilvánvalóvá vált, a sorozat folytatódik. A Mihálkovics Kupa-Jeep Renegade Nagydíjat az idén május 25–26. között rendezik Balatonföldváron, és a vitorlázók 52. alkalommal járják majd be a túraverseny változatlan útvonalát.


A megmérettetés mellett vízparti programok is várják a vitorlázókat, amelyben a Jeep magyarországi képviselete lesz a partner. Több mint 100 hajó nevezésére számítanak a szervezők, a regattán indulók pedig értékes díjazásban és egy különleges nevezési ajándékban is részesülnek.


A hírek szerint a nagy katamarános csapatok is készülnek a versenyre, hiszen tavaly külön a részükre alapították a Mihálkovics Speed Race-t. A versenyzőket a szombat esti vacsora után sztárvendéggel és zenés bulival, vasárnap reggel pedig svédasztalos reggelivel várják.

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    ☀️
    17 km
  • Velence HU
    ☀️
    18 km
  • Balaton HU
    ☀️
    20 km
  • Neusiedler AT
    ☀️
    15 km
  • Krk (Wake) HR
    ☀️ 15°
    29 km
  • Premantura HR
    14°
    17 km
  • Grado IT
    ☀️ 11°
    9 km
  • Garda IT
    ☀️ 16°
    5 km
  • Soča SI
    ☀️
    4 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek