Jól sikerült az alsóörsi flottabajnokság

2016. augusztus 23.
Címkék :

2016_LP_RSF_sajtoanyag2Noha az időjárás nem igazán fogadta kegyeibe a versenyzőket, a hétvégén mégis sikerült öt futamot rendezni a Laser Pico és az RS Feva Flottabajnokságon.

Péntek este sosem látott aktivitás vette kezdetét az új alsóörsi Marinában, a verseny helyszínén: hét klub mintegy ötven versenyzője és a hozzájuk tartozó szülők, edzők és szervezők tettek meg mindent azért, hogy mindenkinek jusson hajó, versenyzőtárs, valamint hely a kikötőben.

DSC_3919

Fotó: Mag Andrea

Szombat reggelre aztán a nevezési lista is teljes lett: 15 Laser Pico és 11 RS Feva szállt vízre a flottabajnoki cím megszerzéséért. A versenyt Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára nyitotta meg, ami jól jelzi, hogy a szövetség elképzeléseiben komoly szerepet kap ez a rendezvény, amelynek a legfontosabb célja, hogy a táborból kikerült gyerekek belekóstoljanak az „igazi” versenyzésbe is. A szervezők és a támogatók ehhez mindent biztosítottak: a kellő számú motoros és pályajel lehetővé tette egy igazi up-and-down pálya tűzését, a „járőröző” zsűri biztosította a vízi bíráskodást, Igali Csilla versenyvezető személye pedig garancia volt a kiváló és fair futamokra is.

DSC_3940

Fotó: Mag Andrea

Szombatra nem sok szelet jósoltak, így a flotta kivitorlázott a kikötő elé, de a foltos, gyenge szélben nem lehetett futamot rendezni. Mintegy másfél óra várakozás után mindenki visszatért a marinába, s parti halasztással folytatódott a rendezvény. Másnapra egy közeledő hidegfrontot jósoltak, ezért a versenyvezetés úgy döntött, hogy vasárnap korán reggel, a front előtt várt mérsékelt északkeleti szélben rendez meg annyi futamot, amennyit biztonságosan lehet. A döntés kiváló volt, s Igali Csillát és csapatát dicséri a megvalósítás. Az első rajtra végül vasárnap reggel fél kilenckor került sor, ezt követően sikerült a versenyutasítás szerinti napi öt futamot megrendezni. A 25-35 perces futamok 3-6 csomós szélben zajlottak, s a gyerekek nagyon fegyelmezetten rajtoltak és vitorlázták végig a kétkörös pályát. A csapat egy óra körül már a parton volt, és egy óvástárgyalás után fél háromkor ki lehetett hirdetni az eredményt. A kupák átadásakor érkezett csak meg a front első szele.

DSC_4208

Fotó: Mag Andrea

A klubok versenyében – ahol a három legjobb hajó eredménye számít – az idén a Vitorlázó Gyermekekért Egyesület (VGYE) győzött a TVSK és a BYC előtt. Az RS Fevák között az idén már az Európa-bajnokságon is rajthoz állt Sármay Domokos–Náray Ágoston páros diadalmaskodott, akik három futamot is megnyertek. Ezüstérmes a szintén VGYE-s Magyar Máté és Márk lett, a harmadik hely pedig a Bartis Hanni és Perti Dániel kettősnek jutott (BYC).

2016_LP_RSF_sajtoanyag

Laser Picóban, ahol több volt a valóban kezdő versenyző, sokkal hullámzóbbak voltak a teljesítmények. Végül egy máriafürdői páros: Csikós Péter és Gondos Ádám (HVSE) állhatott a dobogó felső fokára. A második helyen Angelusz Ádám és Anna végzett (TVSK), a harmadik Érdi Ferenc Vince és Érdi Félix Vazul (VGYE) lett. Meg kell említeni, hogy a győztes pároshoz hasonlóan Rendek Zsombor és Örs (VGYE) is két futamot nyert, az, hogy végül negyedikek lettek, egy ütközés utáni óvás és kizárás eredménye.

DSC_4632

Fotó: Mag Andrea

A verseny a vitorlázás minden szépségét és nehézségét bemutatta, s a lelkesedésből ítélve ebből az ötven gyerekből biztosan sokan választják majd hosszú évekre ezt a sportágat. Legközelebb jövő júliusban Balatonmáriafürdőn, a HVSE rendezésében kerül sor egy hasonló versenyre, augusztusban pedig ismét Alsóörs adhat otthont a flottabajnokságnak.

A verseny végeredménye

Laser Pico Class
Hajó-szám Vitorla-szám Klub Kormányos Legénység R1 R2 R3 R4 R5 Nett
1. 5 5 HVSE Csikós Péter Gondos Gergõ –8 3 1 3 1 8
2. 15 15 TVSK Angelusz Ádám Angelusz Anna –6 4 3 2 2 11
3. 10 60 VGYE Érdi Ferenc Vince Érdi Félix Vazul 2 1 –5 5 5 13
4. 12 50 TVSK Rendek Zsombor Rendek Örs 1 2 10 1 (16 DSQ) 14
5. 14 22 TVSK Gönczi Keve Gönczi Vera 3 –8 8 4 4 19
6. 8 11 VGYE Érdi Hanna Noa Náray Borbála 4 5 6 7 (16 DNF) 22
7. 2 2 HVSE Gondos Ádám Ross Lili –7 6 4 6 6 22
8. 1 1 HVSE Ross Olivér Ratkóczi Mirkó 5 (16 DNF) 11 8 7 31
9. 3 3 HVSE Csikós Balázs Metz Ármin (16 DNF) 16 DNF 2 11 3 32
10. 9 84 TVSK Drávucz Diána Korompai Zsuzsa (16 DNF) 7 7 10 8 32
11. 6 7 TVSK Vákár Míra Drávucz Anna (16 DNF) 9 9 13 10 41
12 13 13 TVSK Szigethi Olivér Siklósi Mór (16 DNF) 16 DNF 12 12 9 49
13 4 8 VGYE Barsi–Siminszky Márk Salacz Flóra (16 DNF) 16 DNC 16 DNF 9 16 DNF 57
14 7 9 Vagabund BSE Kocsis Gergõ Boldizsár Stamler Kata Zsolna (16 DNF) 16 DNF 16 DNF 14 11 57
15 11 4 TVSK Barlay Gellért Barlay Luca (16 DNC) 16 DNC 16 DNC 16 DNC 16 DNC 64
RS Feva Class
Hajó-szám Vitorla-szám Klub Kormányos Legénység R1 R2 R3 R4 R5 Nett
1 3 6057 VGYE Sármay Domokos Náray Ágoston 1 –5 1 4 1 7
2 2 6254 VGYE Magyar Máté Magyar Márk 2 1 –6 5 2 10
3 5 6056 BYC Bartis Hajni Karsai Márkó 3 2 3 2 –6 10
4 1 6060 Kereked VSE Nagy Botond Pertl Dániel –4 4 2 3 4 13
5 6 6055 BYC Mészely Botond Kis–Katin Károly 5 –6 4 1 5 15
6 10 6263 TVSK Ty Savage Makara Samu 6 3 7 –9 3 19
7 7 6058 BYC Kulcsár Kavics Bathó Nándi –7 7 5 6 7 25
8 4 6251 VGYE Magyar Petra Korompay Róza 8 8 –9 7 8 31
9 8 6061 ELMÛ Füzessy Marcell Füzessy Armand 9 –10 8 8 9 34
10 9 6054 VGYE Seidl András Dobos Gergõ –10 9 10 10 10 39
11 11 SZN VGYE Korbuly Sarolta Õri Zsófi (12 DNC) 12 DNC 12 DNC 12 DNC 12 DNC 48
   - ha tetszett, ajánld másoknak is!