Jól ment nyáron a fürdővárosainknak

2023. szeptember 26.
Címkék :

Az első féléves adatok alapján Budapest után Siófok, Hajdúszoboszló, Hévíz, Balatonfüred, Bük, Zalakaros, Gyula, Sárvár, Szeged, Eger volt a legnépszerűbb fürdőváros.

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint az év első hat hónapjában ezeken a településeken volt az összes vidéki vendégéjszaka közel egyharmada, nyáron pedig ez az arány több mint a kétszeresére nőtt.

Az összes vidéki vendégéjszaka 59 százaléka fürdővárosokban volt nyáron. A nyári hónapokban a legkedveltebb hazai, fürdővel ellátott vagy fürdőzésre alkalmas vízparti településekhez két balatoni város – Balatonlelle és Zamárdi – is csatlakozott. A nyári hónapokban a vendégkör meghatározó részét a hazai turisták adják, Zalakaros, Balatonfüred és Siófok esetén a vendégek több mint 70 százaléka belföldi volt.

Az öt legnépszerűbb fürdőtelepülés közül a balatoniak azok, amelyek a fővároson és Pest vármegyén kívül az ország távolabbi vármegyéiből is vonzották a vendégeket a főszezonban. Siófokra például Borsod-Abaúj-Zemplénből, Balatonfüredre pedig Győr-Moson-Sopronból is érkeztek turisták, nem csak a közeli vagy szomszédos vármegyékből.

A meghatározó nemzetközi vonzerővel a fürdővárosok közül többek között Hévíz és Hajdúszoboszló dicsekedhet, ebben a két városban a nyári hónapokban a külföldi vendégéjszakák részesedése megközelítette vagy elérte az 50 százalékot. Fürdőtelepülésekre elsősorban Németországból és Ausztriából, illetve a visegrádi országokból érkeztek a külföldi turisták, míg Balatonfüredet az osztrákok helyett a hollandok keresték fel nagyobb számban.

Az NTAK-adatokból az is látható, hogy egy-egy fürdőt mely országok turistái keresik leginkább. E szerint a románok kedvence Gyula, a lengyelek elsősorban Hajdúszoboszlót kedvelik, míg Sárvárt a csehek látogatják legnagyobb számban.

Ugyancsak változatos képet mutat az egyes fürdővárosok vendégeinek korösszetétele. A legidősebb, döntően szépkorú vendégköre Hévíznek van, Zalakaros és Hajdúszoboszló ezzel szemben igazi családos desztinációk, az előbbiben a vendégek 31 százaléka volt gyermek- vagy kiskorú, és arányuk utóbbiban is elérte a 27 százalékot. Siófokon a vendégek 27 százaléka tartozott a tipikus fesztiválozó korosztályba, a 19–34 évesek közé.

(MTI)

fotók: booking.com, zalakaros.hu

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!