/

Jól kezdték a vébét a Gyapjas testvérek

Az olaszországi Braccianóan a 470-es osztály junior világbajnokságán részt vevő magyar egység, a Gyapjas Balázs–Gyapjas Zsombor páros az első futamban az 5. helyen ért célba, ezzel a holtversenyes 9. helyen állnak.

A hosszas parti halasztást, majd a víen másfél órás várakozást követően késő délután indult futamban a magyar hajó az első bóját vezető helyen vette, de aztán a folyamatosan gyengülő – a rajtnál még 10-13 csomós – délnyugati-nyugati szél egyre csíkosabbá és egyre kiszámíthatatlanabbá vált, ami nem jött be a magyar egységnek. A hátszélben többen is a nyakukra jöttek, kényszerhelyzetbe kerültek, a 10. körüli helyről kellett visszajönniük, ami az ötödikig sikerült.

A magyar hajó célja az éremszerzés, ami teljességgel valós célkitűzés. „A dobogót lőttük be célnak, de ebben a forgolódós szélben bármi megtörténhet, nekünk jobb lenne, ha egyenletesebb lenne a szél, mert a junior mezőnyben nagyon jó a sebességünk” – mondta a verseny előtt Gyapjas Balázs a hunsail.hu-nak.

Ellenfél persze van bőven, a címvédő francia Macchetti–Dantés kettős, vagy az Aarhusban az éremfutamot megnyerő és tokiói kvótát szerző olasz Ferrari–Calabró páros. Rajtuk kívül van egy nagyon jó amerikai, egy másik francia és egy spanyol páros is.

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    ☀️ 28°
    8 km
  • Velence HU
    29°
    9 km
  • Balaton HU
    ☀️ 24°
    3 km
  • Neusiedler AT
    25°
    10 km
  • Krk (Wake) HR
    ☀️ 26°
    2 km
  • Premantura HR
    ☀️ 24°
    2 km
  • Grado IT
    23°
    5 km
  • Garda IT
    27°
    10 km
  • Soča SI
    21°
    4 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek