Jól állnak a magyarok a világranglistán

Szinte minden magyar élversenyző jelentősen előrelépett a világranglistán ebben az évben.

A legelőkelőbb helyen a női Laser Radialban versenyző Érdi Mári tartózkodik, ő a legfrissebb kiadás szerint a 4. helyen áll az összesen 384 egységet számba vevő világranglistán. Mári a tavalyi évet a 18. helyen zárta, eddigi legjobb pozíciója 3. volt a június 11-én közzétett lista szerint, amit az augusztusi közléskor is megtartott. A magyar élversenyzők között tavaly december óta ő lépett előre a legnagyobbat, összesen 14 pozícióval javított.

Berecz Zsombor tavaszi kéztörése nem csak a versenyrutin átmeneti hiányában, hanem világranglistás helyezésén is meglátszik, a tavalyi évet a 12. helyen záró magyar világbajnok ranglista legfrissebb kiadásában – ami 207 versenyzőt rangsorol – a 41. helyen tartózkodik. Ez persze egyáltalán nem meglepő, hiszen egy csomó versenyt kihagyott. Az idei szezonban márciustól – sőt, inkább a tavalyi balatonföldvári világbajnokság óta – a június közepén kezdődött Kieler Wochéig nem is indult versenyen, ez magyarázza a mostani helyezését. Ami egyébként már négy hellyel jobb, mint a megelőző, augusztus 17-én közzétett listán szereplő 45. pozíció.

A férfi 470-es mezőnyben tavaly december óta 7 helyet előrelépő Gyapjas Balázs és Gyapjas Zsombor pillanatnyilag a 22. helyen tartózkodik, de a júniusi és az augusztusi közzététel idején a 20. helyen álltak. A listán összesen 158 egységet – illetve csak a kormányosokat – rangsorolnak.

A férfi Laser Standard osztály messze a legnépesebb, a WS a világranglistán 571 versenyzőt rangsorol. Ebben a mezőnyben Vadnai Benjamin a jelenlegi állás szerint a 20., testvére, Jonatán pedig a 34. helyen áll. Benjamin tavaly decemberben a 29., Jonatán pedig a 40. helyet foglalta el. Benjamin eddigi legjobb pozíciója a 17. volt, amit az idei júniusi közzététel jegyzett, Jonatáné pedig a 33., de ezt nem az elmúlt egy év során érte el.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!