/

Jól áll a magyar csapat Franciaországban

3XH2750Tizenhét nemzet 54 hajója versenyez Franciaországban Hyéres vízein a Melges 24 Európa-bajnokságon, amely a Melges 24 European Sailing Series vagyis az Európa-kupa-sorozat egyik eseménye.

Az Európa-bajnokság harmadik versenynapján 18 csomós keleti szélben három futamot vitorláztak a versenyzők. Az FGF Sailing Team Bakóczy Robi kormányzásával egy hellyel előrébb lépett az összetett listán, és az utolsó nap előtt a hatodik helyen áll.

Day 3

A földvári Szpariból érkezett Rozsnyay Domonkos, Takácsy Levente, Takácsy Kristóf, Buza Bence alkotta csapat futameredményei: 2., 13., 4., 10., 11.., 8.

17d4166

Rajtuk kívül két magyar egység vitorlázik az Európa-bajnokságon. Bujáky Attiláék (HÓD) a 32., Csoltó Ákos (Seven Five Nine) a 37. helyen állnak az összetett listán.

17d4135

A hétfői misztrálban három erős szeles futamra került sor, amit kedden mérsékelt és gyengülő keletiben futottak követtek. A verseny 12 futamosra tervezett, naponta maximum hárommal, és egyelőre a szél lehetővé tette, hogy a rendezők tartsák ezt a menetrendet. Hat futam után már kiesővel számítják az eredményeket.

Day 2

Maradj naprakész!

Iratkozz fel a heti hírlevelünkre

GDPR
Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    26°
    3 km
  • Velence HU
    26°
    6 km
  • Balaton HU
    22°
    5 km
  • Neusiedler AT
    20°
    4 km
  • Krk (Wake) HR
    27°
    5 km
  • Premantura HR
    25°
    4 km
  • Grado IT
    26°
    6 km
  • Garda IT
    25°
    8 km
  • Soča SI
    20°
    8 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek