Izgalmas hajósverseny Miskolcon
Nyolcadik alkalommal rendezték meg az anyagtudományi versenyt a Miskolci Egyetemen. A jelentkező csapatoknak a purhab előállításáról kellett dolgozatot összeállítaniuk, illetve egy kishajót is meg kellett tervezniük purhab és fa felhasználásával.
A döntősöknek el is kellett készíteni a hajójukat, amely nem lehetett nehezebb 150 grammnál, szélesebb 40 centinél, és mindegyiknek kiköthetőnek kellett lennie – mondta el dr. Szőri Milán, a verseny főszervezője. – Fontos volt az is, hogy a hajóknak legyen rakodótere, amely képes súlyok fogadására, hiszen a feladat az volt, hogy a diákok elsüllyesszék művüket. Az a csapat nyert, amelynek a bárkája a legnagyobb súlyt bírta el.
A program egyébként délelőtt előadásokkal kezdődött, ezt követte a hajók szemléje és fogadása, melyen előbb a nyilvánosság előtt tesztelték, minden építmény megfelel-e a követelményeknek, majd megkezdődött a hajósüllyesztési verseny, amelynek az egyetem főépülete előtti szökőkút medencéje adott helyet.
A megmérettetés úgy nézett ki, hogy a versengő csapatoknak különböző súlyokkal kellett terhelnie a minicsónakokat, amelyeknek elejére és végére egy-egy pezsgőtablettát helyeztek. Amint ezek vízbe értek és pezsegni kezdtek, a csapat kiesett – írta a boon.hu.
- ha tetszett, ajánld másoknak is!