Invictus TT460 – Luxus minden napra

Bár a letisztult vonalvezetés sokkal inkább diszkrét, mint feltűnő, az Invictus TT460 mégis kiemelkedik a merev tetővel épített motorosok tömegéből.

Ma már egyáltalán nem ritka, hogy egy sportos motoros jachtot merev, T alakú tetővel tervezzenek és építsenek meg, sőt, valószínű, hogy ebből a stílusból több kerül vízre, mint bármi másból, de ez semmit nem von le az Invictus zászlóshajójának érdemeiből. Sőt, különösen mesésen néz ki védjegyszerű, fordított orrával és lágy vonalaival. Finoman ívelt tetejét összekapcsolták a szélvédővel, így a szokásosnál jobb védelmet nyújt a plüss kormányosi székeken ülő három embernek.

Christian Grande tervező azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a lehető legtisztább vonalakkal büszkélkedő hajót alkossa meg, ezért alkalmazott fedélzetbe rejthető kötélbikákat, finoman süllyesztett védőkorlátokat és diszkrét horgonytartót, amely alacsonyan, a vízvonal közelében hajlik ki a hajótestből.

A körbejárható fedélzet pompásan néz ki két nagy napozóágyával, jól felszerelt konyhájával és sokoldalúan használható étkezőjével. Itt két emelhető-ereszthető dohányzóasztalból akár nyolcszemélyes vacsoraasztal alkotható. Ugyanez a rész pluszpihenőhellyé is átalakítható, ha az elülső és hátsó napozófelület esetleg nem elegendő.

Kialakítása tökéletesen alkalmassá teszi az Invictus TT460-ast arra, hogy akár egész napokat töltsünk vele horgonyon állva – köszönhetően a napozó- és étkezőterek jól eltalált arányának. A kokpit két oldalán lévő leengedhető platformok ideális felületet biztosítanak az úszáshoz, a tatnál kialakított tároló pedig elég nagy kismotoros elrejtéséhez.

Ám az Invictus TT460-as a belterével hódít igazán, mind a tágassága, mind az alkalmazott anyagok minősége miatt. Ez a rész rugalmasan alakítható, és nyitott vagy privát lehet, ahogy az ügyfél óhajtja. Lehetőség van nyitott (kétszemélyes kabinnal a hajó közepén és alakítható V ággyal az orrban) vagy privátabb (két különálló kabinnal) elrendezést választani. Ez a szabadság ritka az ilyen hajókon.

Invictus TT460 fő paraméterei
Teljes hossz: 14,3 méter
Legnagyobb szélesség: 4,43 méter
Motorok: Volvo Penta IPS650
Végsebesség: 36 csomó

Az Invictus motorosok hazai forgalmazója az Orina Kft.

(X)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!