Indul a Velencei-tó megmentése?

Megkezdte a Velencei-tó vízpótlásának előkészületet a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság. Első lépésként elkezdték leüríteni a Zámolyi-víztározó vizét, amit egyelőre a Pátkai-víztározóba engednek át.

A Velencei-tó vízszintje nyáron kritikusan alacsonyra süllyedt, a víz oxigéntartalma lecsökkent, ami komoly halpusztulást okozott. A nagyobb nyilvánosság a nyaralási idény közepén szembesült a helyzettel. Többen azonnali vízpótlást kezdtek követelni, de az erre vonatkozó előterjesztésben foglaltakat a kormány nem hozta nyilvánosságra. Csak az derült ki, hogy 42 milliárd forintos költséggel számoltak, amit sokalltak. Vannak ugyanakkor szakértők, akik szerint nem biztos, hogy mindig a vízpótlás lesz a megoldás.

A vízügy tervei szerint október során közel másfélmillió köbméter vizet kormányoznak át a Pátkai-víztározóba a hónap végéig, eközben a Magyar Országos Horgász Szövetség lehalássza a Zámolyi-víztározót.

Hogy mikor és mennyi víz kerül majd a tóba, egyelőre bizonytalan. Sok függ az időjárástól, attól, hogy például lesz-e jelentős mennyiségű csapadék, de attól is, hogy a hideg idő beköszöntével milyen mértékben javul a tározók vizének minősége.

A tározókat eredetileg éppen a hullámzó vízállású tó vízpótlására létesítették az üdülőtóvá alakításakor az 1970-es években, de időközben halgazdálkodás is indult, ami nem tett jót a vízminőségnek. Nyár elején épp a vízminőséggel kapcsolatos kétségek miatt vetették el azt az ötletet, hogy ezekből kellene pótolni a tóból hiányzó vizet.

Az mindenesetre várható, hogy jelentős mennyiségű csapadék nélkül csak a két tározó vizével nem tudják megtölteni a tavat. Egymillió köbméter víz beengedése 4 centiméterrel emelné meg a vízszintet, amely jelenleg 70 centiméteres, alig 7 centiméterrel haladva meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást – írta a hvg.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!