Így változott meg 100 év alatt a Balaton

Bár változatlannak hisszük, 100 évvel korábbi állapotában rá sem ismernénk a Balatonra. A múlt század elején készült fotók, képeslapok némelyikén mintha az olasz tengerpartot látnánk.

A Balaton partja természetes állapotában nagyon változó külsejű volt. Köves, finom iszapos fövenyes, alacsonyabb-magasabb homokkő- vagy löszfal szegélyezte, mocsaras rét, bokros legelő, ártéri erdő vagy nádas – adott képet Haász Gabriella történész-főmuzeológus, a Balatoni Múzeum múzeumigazgató-helyettese arról, hogy milyen lehetett a tópart, amikor a fényképező még nem létezett.

A fürdőhelyek, strandok kialakításakor mindig építettek, faragtak, feltöltöttek a természetes vonalakon. Ez az átalakítás először Balatonfüreden történt meg, 1864-ben elkészült a parti sétány, ehhez kivágták a látképet zavaró nádast. Ezt követte sorban, az 1870-es, 80-as évektől a többi, megszülető üdülőtelep partrendezése, és ez a folyamat máig tart – magyarázta a szakértő.

A tóról szóló dokumentumok szerint a Balaton partjának kikövezését szórványosan már a 20. század első felében megkezdték, de a változás csak az 1960-as évektől vált intenzívebbé. A cél az volt, hogy megvédjék a part menti ingatlanokat és infrastruktúrát a hullámveréstől és az eróziótól, és biztosítsák a turizmus és a vízi közlekedés biztonságát.

A tó ugyanis rendszeresen elhódított területeket a szárazföldtől, kimosta a partot, védeni kellett a közvetlen vízparti sétányokat és nyaralóépületeket, mivel az áramlás folyamatosan mozgatta a löszös és homokos talajt. Az 1950-es évek elején végzett kutatások szerint 100 év alatt néhol kétkataszteri és két házsornyi telek került víz alá, illetve az iszaposodás következtében évente nagyjából 1,5 méternyi partot nyelt el a Balaton.

Bár a vizet kordában tartó első betonfalakat már a II. világháború előtt kezdték építeni – Balatonfenyvesen például 1941-ben épült egy 1,5 kilométeres szakasz – az igazán nagy átalakításokat az 50-es években indították. 1956-ban Siófokon 500 méter, Fonyódon, Fenyvesen és Bogláron 1-1 kilométert partszakaszt töltöttek fel. 1959 pedig az ország első első kempingjét alakították ki Tihanyban úgy, hogy iszappal töltötték fel a vízfelület egy részét.

A balatontipp.hu egy korábbi összeállításban összegyűjtötte a korabeli tudósításokat arról, hogy miként változott egy évszázad alatt a Balaton partja. Innen is tudhatjuk, hogy már 1904-ben megépítették az első partvédelmi rendszert Balatonföldváron. A Somogy Hírlap így tudósított erről: „Újabban egy kilométer hosszú kőpartot csinálnak a Balaton szélén, ahol remek sétányt rendeznek be, azonkívül csatornázzák a fürdőhelyet”.

Más fontosabb munkákba is belefogtak a két világháború között az üdülőtulajdonosok összefogásával, hogy megvédjék a partot és saját ingatlanaikat a szeszélyes Balatontól, de nagyobb feltöltésekre az 50-es, 60-as évekig kellett várni.

1956 nyarán már állami ügynek számított a szabad parti területek növelése, akár azon az áron is, hogy a part menti nyaralók tulajdonosait így elvágják a víztől. A Szabad Nép közhírré tette a párt akaratát: a tó által elrabolt területeket kell venni a Balatontól.

(A cikk folytatása megtalálható ide kattintva.)