/

Így változik a keszthelyi Balaton-part

Bemutatta a keszthelyi Balaton-part fejlesztésének látványterveit Manninger Jenő polgármester. Jelenleg 8,7 milliárd forint áll Keszthely rendelkezésére, ebből mintegy 1,5 milliárdot szánnak a projekt első ütemére.

Bővül a keszthelyi strand területe, új korzót és vendéglátó egységeket építenek a Balaton-parton. A focipálya jelentős része zöldterület marad, amelyet részben a jelenlegi városi strandhoz csatolnak. A tervek szerint mindössze 8,1 százalékos lesz a beépítettség. Olyan teraszos büféket létesítenének a pavilonsor és a hátsó nagy parkoló között, amelyek a tavaszi és őszi időszakban is kiszolgálják a vendégeket. A vendéglátóhelyeknek két bejáratuk lesz, egy a strand felől, egy pedig a korzó felől. Az első ütem várhatóan 1,5 milliárd forintból valósul meg a Területi Operatív Program keretében.

A tervek között szerepel egy szökőkút kialakítása, ahonnan sétányokon érhető el a parkoló, az új korzó, illetve a strandbejárat. Ez utóbbit is áthelyezik, és jóval impozánsabb lesz a jelenleginél.

[youtube v=”gflQVzx-vzo”]

A kétszintes büféépületeket úgy tervezték, hogy azok Keszthely történelmi múltjára emlékeztessék a látogatókat, ugyanakkor modern, minden igényt kielégítő egységek legyenek. Manninger Jenő elmondta, jelenleg az engedélyezési tervek készültek el, így most még van lehetőség a változtatásra. A polgármester ezért szeretné a lakosság véleményét is meghallgatni a témában.

Amennyiben az idén elkészülnek a kiviteli tervek, úgy a jövő év elején ki tudják írni a közbeszerzési pályázatot. Ez azt jelenti, hogy akár már 2025 őszén elkezdődhet az építkezés. A jelenlegi tervek a Balaton-part fejlesztésének első ütemét tartalmazzák, a későbbiekben rendezvény- és szaunaházzal is bővül a beruházás – írta a turizmus.com.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    ☀️
    5 km
  • Velence HU
    ☀️
    8 km
  • Balaton HU
    ☀️
    8 km
  • Neusiedler AT
    12 km
  • Krk (Wake) HR
    4 km
  • Premantura HR
    🌫️
    3 km
  • Grado IT
    🌫️
    4 km
  • Garda IT
    6 km
  • Soča SI
    ☀️
    3 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek