A Titanicot vízre bocsátó White Star Line hajótársaság, valamint a holttestek felkutatásával és elszállításával megbízott Mackay-Bennett hajó között váltott táviratokból kiderült, hogy a Titanic harmadosztályra jegyet váltó utasait az óceánba dobták, hogy maradjon hely az első- és másodosztály áldozatainak.
A Mackay-Bennett legénységét megriasztotta az áldozatok magas száma, mivel a hajón csak limitált hely állt rendelkezésre. A helyhiány mellett a korlátozott mennyiségű balzsamozásra szánt anyag miatt Frederick Larnder kapitány úgy döntött, fontossági sorrendet állítanak fel az utasok között: az első- és másodosztályra jegyet váltott áldozatok holttestét bebalzsamozták, és visszajuttatták családjaikhoz, míg a harmadosztályon utazók sírja az Atlanti-óceán lett.
A Titanic legénységének tagjait a hagyománynak megfelelően szintén a vízben „temették el”. A 334 megtalált holttestből 114-et hagytak az óceánban. A felderítők a ruházat és a személyes tárgyak alapján döntötték el, kit melyik osztály utasai közé sorolják. Larnder kapitány döntéséről 181, a szélesebb közönség előtt mindeddig javarészt ismeretlen távirat tanúskodik.
Egy a Mackay-Bennettnek a kanadai Halifaxból, a holttesteket fogadó kikötővárosból küldött üzenet szerint „feltétlenül szükséges, hogy minden holttestet a kikötőbe hozzanak, amennyit csak képesek elhelyezni”. A hajóról azt válaszolták, hogy alaposan dokumentálták az áldozatoknál talált iratokat, pénzmennyiséget és egyéb javakat, és érdeklődtek, hogy nem lenne-e szerencsésebb minden tetemet az óceánban eltemetni, kivéve, ha a családok részéről nem érkezett kérés megőrzésükre vonatkozóan.
A későbbi üzenetekből világosan kiderült, hogy Larnder kapitánynak komoly gondot jelentett az áldozatok magas száma. Ugyancsak érzékelhető a White Star Line munkatársainak idegessége, akiknek naponta több tucat újabb holttesttel kellett „megbirkózniuk”. Az egyik távirat a halifaxi iroda összeomlásáról tudósított, és kérték, tájékoztassák a New York-i irodát, hogy másnap nem tudnak további holttesteket fogadni.
A holttestek megtalálására és – részben – hazaszállítására indított akció közel egy hónappal a Titanic elsüllyedését követően ért véget. A táviratokat egy másik hajótársaság, a Cunard Line egy korábbi munkatársa megtartotta, majd az üzenetek az egykori alkalmazott lányán keresztül Charles Haas Titanic-szakértőhöz kerültek az 1980-as években, aki gondosan restaurálta azokat. A 69 éves történész szerint a táviratokból részletesen kiderül, milyen nehéz volt a holttestek felderítése és eltemetése érdekében folytatott akció, valamint kiválóan érzékelhető, mekkora stressz sújtotta a projektben részt vevőket.
Mivel a hajó nem volt túl nagy, a kapitánynak nehéz döntéseket kellett hoznia, amikor azzal szembesült, hogy 2-300 tetemet hoznak a fedélzetre. A kutató szerint a kapitány úgy gondolta, az a legjobb megoldás az adott helyzetben, ha az első- és másodosztályra jegyet váltottnak látszó utasok tetemeit elszállítják, míg a többiek holttestét az óceánba temetik – írta a mult-kor.hu.
