Így fest Attila belülről

A 64 méter hosszú, acéltestű monstrum óriási lépést jelentett a gyártó Sanlorenzo számára. A tervezés kulcsfiguráinak körét a tulajdonos tette teljessé, így vált sikeressé a projekt.

A cég 2016-ban nyitotta meg kifejezetten szuperjachtok építésére alkalmas gyárát, La Speziában. Első nagy dobásuk az 52 méteres Seven Sins volt, amihez képest a mostani, zászlóshajónak szánt jacht nemcsak 12 méterrel hosszabb, de háromszor nehezebb is (1600 bruttó regisztertonna a 499-hez képest).

Nulláról indítani egy teljesen új projektet mindig komoly kihívás, a Sanlorenzo sem vette félvállról, az Officina Italiana Designt, Francesco Paszkowskit és Margherita Casprinit kérték fel a tervezésre – korábban mindegyikükkel dolgoztak már. Az említett tulajdonos pedig második jachtját készült megépíttetni a gyárral.

Átvettek olyan, az 52-es sorozatban bevált megoldásokat, mint a három irányban nyitható beach club, az üvegaljú medence, a charterszempontból fontos szeparáció a vendégek és a legénység között. Ezt fejelték meg egy olyan alappal, ami 64-ről akár 70 méterre is bővíthető, és természetesen teljes mértékben egyénre szabható a belső elrendezése.

Ezzel élt is a megrendelő, kért 10 méteres kismotoros tárolására alkalmas garázst, külön tulajdonosi fedélzetet és helikopterleszállót.

A beltér Dél-Afrikát, az egyébként argentin tulajdonos származási helyét idézi, és annak húsimádata miatt speciális tárolót, valamint füstölőt is magában foglal. Utóbbit tűzálló rozsdamentes acél falak határolják és persze egy füstelszívó berendezés. 78 négyzetméteres a fürdőplatform, ami sokkal több, mint szimpla fejesugró hely, amit a háttérben szauna, gőzfürdő és masszázshelyiség egészít ki.

Attila mozgásban, zenei aláfestéssel:

YouTube video

(forrás: superyachttimes.com, fotók: sanlorenzoyacht.com)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!