Ígéretes versenyzés a világkupán

Két futammal indult Hyères-ben a világkupaverseny, a magyar hajók majdnem minden futamban jól mentek az előrejelzéseknek megfelelő termikszélben.

Egy futamtól eltekintve a mezőny elejében vitorláztak a magyar versenyzők a villágkupa utolsó, a dél-franciaországi Hyères-ben rendezett fordulójának első napján. A Laser-pályán nagyjából egyórás halasztással indult a nap, majd az első futam 10-12 csomós szélben indult. A női Laser Radial osztályban Érdi Mári az első futamban gyönyörű első krajc után a 4. helyen vette a bóját, majd a hátszélben még egy ellenfelet fogott, sőt a következő krajcban egy újabbat. Így a második helyen fordult a második krajc végén, a befutóban aztán harmadiknak érkezett. A második futamra gyengült a szél és jobbra fordult.


„Már a rajtom sem volt jó, de nem is ezzel volt a fő gond, hanem azzal, hogy bár jobbra fordult a szél, mentünk is arra az oldalra, a félsziget takarása miatt végül mégis a másik oldal jött be” – mondta el Érdi Mári, aki az első nap után összesítésben a 22. helyen áll.

Férfi 470-esben a Gyapjas testvérek mindkét futamban a 18. helyen zártak, így a 15. helyen állnak. „Mi most versenyzünk ezen a helyen először, így sajnos a helyismeretünk nem volt a legjobb, persze volt pár információnk arról, hogy valószínűleg melyik oldalak fognak fizetni” – mondta a hunsail.hu-nak Gyapjas Zsombor. – „Mind a két futamban a lúv oldali rajtot választottuk, amikből jól el is jöttünk. Mivel a szokásosnál jóval hosszabbak voltak a futamaink, viszonylag könnyű volt tiszta szélben vitorlázni. A sebességünk jó volt mind a két futamban annak ellenére is hogy talán mi használjuk a legrégebbi vitorlákat a mezőnyben” – tette hozzá.


A férfi Laser mezőnyben Vadnai Benjámin az első futamban 19., a másodikban 23. lett, így összesítésben a 19. helyen áll. Testvére, Jonatán előbb a 61., majd nagyot javítva, a 40. helyen futott célba, ezzel az 55. helyet foglalja el. „A második futamban bezavarta a szelet egy felhő és volt egy nagy lengés jobbra, ami kitartott az első krajc elejétől a második krajc közepéig. Aztán visszalegyezett balra. Ezt nem igazán lehetett előre sejten és eléggé megkavarta a mezőnyt” – mondta Vadnai Benjámin.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!