Ígéretes kezdés az ifjúsági vébén

A kínai Sanya vizein zajló ifjúsági világbajnokság futamaiban Kocsis Bálint és Pavlik András a 29er középmezőnyében áll három futam után, ami jó kezdés tőlük, hiszen egy olyan hajóosztályban versenyeznek, amely alig egy éve jelent meg a magyar vizeken.

Jó a helyszín, nyárias idő van az eddigi napokon 8–15 csomós széllel, amely a part felől fúj. A szörfösök és a laseresek pályája kijjebb van, a 29er egészen a parthoz közel. A szélirány miatt elég csíkos és pörgölődős a szél, különösen a 29er pályáján.

Geiger Richárd szörfben képvisel minket és ifj. Erdélyi István edzővel van a versenyen. Kicsit gyengébben kezdett a vártnál, de ebben az is benne van, hogy a tenyere a próbafutam alatt vérhólyagos lett, ami a pumpálásnál erősen zavaró. Edzője elmondása szerint ennek hátrányát már a rajtoknál is szenvedi, mert többször emiatt nem tudott kijönni tiszta szélben a sorral. A három futam után 26 indulóból a 22. helyen áll. Számára ez a verseny elsősorban a tapasztalatszerzésről szól, hiszen most váltott RSX-re, korábban ugyanis a BIC Technóban versenyzett. Ricsi az idén Raceboard kategóriában Európa-bajnoki címet nyert, ami azt mutatja, hogy sokra hivatott versenyző.

Veisse Zoltánéknak két futamot rendeztek. Az elsőben jó rajt után egy rossz oldalválasztás után a harmadik harmadban ért fel és itt is futott be. A második futamban középen helyezkedett a lee-s rajtnál, és nem tudott egyből kifordulni, így az egész balos boly elment előtte, kiszorult a szélére és innen nehéz volt a pörgésekkel jó vonalakat találnia. Egy 38. és egy 42. helyet gyűjtött ma, amivel a 41. helyen áll az 51 induló között.

Kocsis Bálint és Pavlik Andris az első futamot elrontotta, de a második és harmadik futamban jól vitorlázott. Utóbbiakban az első tízben tanyáztak sokáig, de a második hátszelekben veszítettek 6, illetve 5 helyet. A nagyon csíkos szélben nem volt nehéz hibázni, több papíron éremesélyes páros betlizett. A 29er-ben főként a hátszél kritikus az ilyen szélviszonyok között, mert a hajók között a két eltérő csapáson haladva gyorsan nagyra nőnek a távolságok így egy rossz oldalválasztás óriási veszteséggel jár, mert nem lehet visszaérni. Bálinték három futam után a 15. helyen állnak a 30 hajós mezőnyben.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!