/

Hihetetlenül izgalmas véghajrá

hajos3Két hajó pontazonossággal várja a pénteki utolsó futamot a 12. magyar tengeri nagyhajós bajnokság csütörtöki, utolsó előtti versenynapja után.

A bajnokság hatodik futamán közel öt óra versenyzés és bő huszonöt mérföld megtétele után a célvonalon elsőként a Sailing Mania vitorlázott át Andorka Rudolf vezetésével. Másfél méterrel mögötte a Jedi Bussiness Czégai Péter kormányzásával, majd további két hajóhossznyira Czap Zoltán (Kör-ker – Eibinger), illetve az összetett verseny éllovasa a Klaszik ezúttal Király Zsolttal a kormánynál.

hajos1

A negyedik helyezett hátránya a győzteshez képest 40 másodperc volt. Andorkáék futamgyőzelme nagy árat is fizettethet a Jedi Bussinesszel, így ugyanis pontazonosság alakult ki az első helyen, amelyet a három megnyert futam a Klaszik javára dönt el.

hajos2

Az összetett lista harmadik helyén a Soponyai Géza vezette Nautik 370 Team áll. A bajnoksági mezőnye visszaért Biogradba. Pénteken, az utolsó versenynapon egy futam megrendezésére kerülhet sor.

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    13°
    12 km
  • Velence HU
    14°
    20 km
  • Balaton HU
    ☀️ 15°
    19 km
  • Neusiedler AT
    ☀️ 13°
    22 km
  • Krk (Wake) HR
    ☀️ 13°
    5 km
  • Premantura HR
    ☀️ 10°
    5 km
  • Grado IT
    ☀️ 11°
    6 km
  • Garda IT
    ☀️ 15°
    6 km
  • Soča SI
    ☀️ 12°
    4 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek