Hideg és szélcsend az idei Dér Kupán
A Magnum Nau 370 Run lett az idei, XIV. Dér Kupa abszolút győztese, Kurucz Sándor kormányzásával. A gyengeszeles versenyben a mezőny nagy része nem tudta teljesíteni a távot.
A Dér Kupa volt az idei esztendő utolsó nagyhajós ranglistaversenye Balatonkenesén. A mezőny 11-kor elrajtolt, nagyon gyenge déli szélben a Balatonfői Yacht Club előtti rajtvonalról. A hűvös hajnal után volt, aki nem csupán dérrel hanem vékony jégréteggel is találkozott a fedélzeten.
A versenyen a Nau 370 Run osztály diadalmaskodott, ez a hajóosztály szerezte meg a dobogó mindhárom fokát. Az abszolút első helyen a Kurucz Sándor kormányozta Magnum ért célba, 1 óra 48 perc alatt teljesítve a BFYC–Balatonaliga–BFYC (kapu)–Kenese Marina Port–BFYC-távot.
Másodikként ért célba a Carbonado, Kiss-Bálint Zsolt kormányzásával, mintegy 4 perccel a Magnum mögött. Az abszolút harmadik a Revolution lett, amelyet Molnár György István kormányzott be a célba 1:59-es szintidővel. A versenyen összesen 110 hajó indult, ebből 27 egység teljesítette a távot a szintidőn belül – írta a hunsail.hu.
A XIV. Dér Kupa Abszolút befutó listája ide, az osztályonkénti eredmények ide kattintva érhetők el.
(fotók: hunsail.hu)
- ha tetszett, ajánld másoknak is!