Hétvégén indul a balatoni vitorlásszezon

2018. május 11.
Címkék : Balatonhajózásvitorlásszezonvitorlázás

Szombaton a Balatoni Évdnyitó T-Systems Nagydíjjal elindul a szezon. A délelőtti hivatalos megnyitó keretében a hagyományoknak megfelelően megkoszorúzzák a Balatont, majd 12 órakor elrajtol a verseny.

A helyszíni nevezés május 11-én, pénteken 18 és 22 óra között lesz a balatonfüredi Vitorlás Étterem emeletén található Vitorlázeumban (8230 Balatonfüred, Tagore sétány 1.) lesz. A nevezéshez szükség van a versenyengedélyre és a sportorvosi igazolásra.


Az MVSZ a mostani Évadnyitóra a North Sails támogatásával a Köpönyeg.hu-val együttműködésben külön időjárás-jelentést biztosít.


A versenyről a szövetség a hivatalos Facebook-esemény oldalán keresztül folyamatos tájékoztatást ad majd szombaton.
A verseny rajtja előtt, már kora délelőtt indul a hivatalos program. A hagyományoknak megfelelően vitorlabontó ünnepség is lesz, emellett a Balaton ikonikus hajói, mint a Sirocco, a Nemere II., Lillafüred és a Kishamis kiállnak a balatonfüredi Vitorlás tér elé a vízre, és onnan lehet megcsodálni a sokat látott cirkálókat. Majd a Nádas Kupa és a Balatonfüredi Yacht Club ifjúsági vitorlázói vonulnak fel. További információk a versenyről megtalálhatók ide kattintva.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!