Helyi bárka nyerte az őrült hajók versenyét

2019. július 15.
Címkék : DunahajózásTassverseny

A tassi Duna-partin saját kezűleg készített vízi járművek szálltak vízre azért, hogy megnyerjék az őrült hajók versenyét.


Az őrült hajók versenye hét esztendős múltra tekint vissza, az ötlet Mészárosné Kiss Ildikótól, a Tassi Kulturális Egyesület tagjától származik. A rendezvény már az első évben is nagy érdeklődés mellett zajlott, és a népszerűsége azóta is töretlen. Ezt bizonyítja, hogy az idén nyolc hajó nevezett a megmérettetésre, a helyiek mellett budapestiek, csepeliek, illetve a szlovákiai testvértelepülés, Apátújfalu csapata is vízre szállt.

A vízjáró szerkezeteknek különböző feltételeknek kellett megfelelniük. A hajótestnek vízzárónak kellett lennie, a felhasznált anyagok pedig nem szennyezhették a környezetet. Az őrült hajók zöme műanyag palackokból, hungarocelltáblákból, falécekből készült. A vízjáró alkalmatosságok fényét különféle látványelemek emelték. Vitorlát senki sem bontott, a lélekvesztőket evezőkkel, illetve lábbal hajtották a versenyzők.

Gyorsasági kategóriában a tassi Tunning hajó bizonyult a legjobbnak, időeredményük 1,51 perc, második helyen a szlovákiai Palóc Kalózok (2,44) értek célba, megelőzve a Fekete Gyöngyöt (3,03) – írta a baon.hu.

(fotó: Gulyás Sándor/baon.hu)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!