Három új helyszínre látogat el idén az RC44-es versenysorozat
A 44Cup tizenhatodik szezonja ugyan továbbra is öt eseményből áll majd (köztük egy világbajnoksággal), de az idén először három új helyszínre is ellátogat a flotta.
A február végén megrendezendő első esemény ismerős pályán zajlik, az RC44-esek tulajdonosai és csapatai Lanzarote-on mérkőznek meg először. A Kanári-szigetek rendszeres észak-északkeleti passzátszeleikről híresek, amelyek abban az időszakban átlagosan 12 csomó körüliek. Tavaly épp a lanzarote-i Puerto Calero adott otthont a 44Cup utolsó fordulójának, amelyet Hugues Lepic Aleph Racingje nyert meg, míg Nico Poons Charismájának a harmadik helye elég volt ahhoz, hogy a holland monacói csapatot a 2023-as 44Cup ranglistagyőztesévé tegye.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2024/01/aquamagazin-verseny-vitorlazas-rc44-osztaly-2024-versenyhelyszinek-01-1024x682.jpg)
A második eseményre a mezőny marad Spanyolországban, de annak északnyugati részébe, Galíciába utazik. A Ría de Vigo déli oldalán található Baiona környékén az uralkodó szél északi, és akkor sincs baj, ha túl erősen fúj, mert az öböl földrajzi adottságai természetes védelmet biztosítanak.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2024/01/aquamagazin-verseny-vitorlazas-rc44-osztaly-2024-versenyhelyszinek-02.jpg)
Spanyolországból Marstrandba zarándokolnak a hajók, ahol a 44Cupnak a Marstrands Segelsällskap klub ad otthont a Marstrands Havshotell támogatásával. A versenyterületen a hűvös, élénk északi széltől a könnyed, balzsamosabb viszonyokig bármi előfordulhat. Ez lesz a tizenegyedik alkalom, hogy a 44Cup ellátogatott Marstrandba, idén a verseny egybeesik Midsommarral, Svédország egyik legnagyobb ünnepével.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2024/01/aquamagazin-verseny-vitorlazas-rc44-osztaly-2024-versenyhelyszinek-03-819x1024.jpg)
A 2024-es világbajnokságot a szárazföld belsejében, a Luzerni-tavon rendezik meg, a festői Brunnen mellett. Az ötlet, hogy ez legyen a helyszín, Christian Zuerrer fejéből pattant ki, aki korábban gyakran versenyzett és edzett ott a Black Star Sailing Team csapatával: „Fantasztikus hely. A Covid alatt egy hónapot töltöttünk ott edzéssel, a 30 napból 28 napot vitorláztunk.”
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2024/01/aquamagazin-verseny-vitorlazas-rc44-osztaly-2024-versenyhelyszinek-04.jpg)
Idei utolsó versenyére a 44Cup november végén a Brit Virgin-szigetekre látogat, a sorozat legutóbb 2015 végén, a Virgin Gorda Kupán járt a Karib-térségben. A flotta bázisa Nanny Cay, Tortola szigetének fő kikötője lesz. A verseny itt a világ egyik legjobb vitorlás versenypályáján – a Sir Francis Drake-csatornán – zajlik majd. A terület viszonylag nyitott a tipikus keleti passzátszelek számára, de a szigetek elsimítják a vizet, a novemberben jellemző hőmérséklet pedig 25-30 Celsius-fok.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2024/01/aquamagazin-verseny-vitorlazas-rc44-osztaly-2024-versenyhelyszinek-05.jpg)
(fotók és forrás: 44cup.org)
- ha tetszett, ajánld másoknak is!