/

Halálos fenyegetések és letolt nadrág: dühkitörés a marinában

Egy Lamborghini jacht tulajdonosa igencsak kikelt magából, amikor a San Diegó-i Marriott Marinában nem adtak helyet neki és hajójának.

A 4,5 millió dolláros Lamborghini motorost birtokló Ajay Thakore halálos fenyegetésekkel illette a kikötői személyzetet, készpénzzel dobálta meg őket és a nadrágját is letolta előttük.

Ajay Thakore, más néven Ace Rogers március elején próbált kikötni Tecnomar Lamborghini 63-asával a San Diegó-i Marriott Marina kikötőjében. Amikor azonban az üzletembernek azt mondták, hogy az privát dokk, és nincs hely a 4,5 millió dolláros jachtjának, elszabadult a pokol.

Az esetről készült videón látható, hogy miközben a Lamborghini jacht kifelé tart a marinából, a tatján álló férfi meglehetősen ingerülten üvöltözik a mólón álló kikötőmester (Joseph Holt) felé. Mondandójának végén nyomatékosan kifejezi szándékait: „Megöllek. Megöllek. Megöllek.”

Holt elmondása szerint ezek után Rogers elővette a pénztárcáját, és miközben folytatta a kegyetlen tirádát, 100 dolláros bankjegyeket dobált az ő irányába és a vízbe: „Minimálbérért dolgozom, ezt kommentálta, azt mondta, egy senki vagyok, buta munkát végzek. Azt mondta, hogy ismer embereket, vannak kapcsolatai, tönkreteheti az életemet” – mondta Holt, aki a nevetséges kirohanás közben végig higgadtan viselkedett. Egészen a nadrág letolásáig, akkor felemelkedett a középső ujja.

Miután a videó elkezdett keringeni a közösségi médiában, Rogers kénytelen volt nyilvánosan bocsánatot kérni: „A tegnapi esemény sajnálatos volt. Ami egy kisebb félreértésnek indult, vitává fajult, én pedig bocsánatot kérek a tetteimért azoktól is, akik szemtanúi voltak a szerencsétlen szóváltásnak.”

[youtube v=”hMmmH6pYZvg”]

(forrás: jalopnik.com, fotók: dailymail.co.uk, timesnownews.com)

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    ☀️ 10°
    8 km
  • Velence HU
    7 km
  • Balaton HU
    3 km
  • Neusiedler AT
    8 km
  • Krk (Wake) HR
    ☀️ 11°
    10 km
  • Premantura HR
    ☀️ 11°
    25 km
  • Grado IT
    ☀️ 10°
    6 km
  • Garda IT
    10°
    2 km
  • Soča SI
    ☀️
    8 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek