Egy nemzetközi tengerészeti konferencián, Washingtonban mondták ki a résztvevők, hogy a hajókarambolok elkerülése szempontjából hasznos lenne, ha a hajókon lenne valami fényjelzés, ami a távoli szemlélőnek is egészen egyértelműen megmutatja, hogy az adott jármű akkor jön, megy, ráadásul melyiket milyen irányban teszi meg.
Addig ugyanis ilyesmi nem volt előírva, sőt, az 1850-es évekig az sem volt előírva, hogy bármilyen fényjelzés legyen a hajókon. Aztán 1890-től az USA-ban, 1897-től kezdve pedig világszerte elfogadott lett az a rendszer, ami nemcsak a repülésbe, de még az űrrepülésbe is átkerült.
A lényeg a következő. A hajók két oldalát két színnel jelölik meg: a bal oldal a piros, a jobb a zöld fényt kapja. A korai szabályozás még előírta azt is, hogy a hajók árbócán jó magasan, illetve a tatnál, vagyis a hajó végén is legyen egy-egy fehér lámpa. Fontos részlet még az is, hogy a fények nem teljes körben világítottak, hanem csak egy bizonyos fokban, pont azért, hogy csak elölről vagy épp csak hátulról lehessen őket látni. A négy fény együtt egyszerűen leolvashatóvá teszi egy hajó haladási irányát.
Természetesen a rendszer úgy igazán hatásos, hogy ha tudjuk, hogy a piros és a zöld az irányon túl azt is jelzi a hajóknak, hogy kinek van elsőbbsége. Ez sem bonyolult: ha két hajó találkozik, az mehet előre, aki a másik zöld oldalát látja, annak pedig, aki a piros fényt kapja, el kell engednie őt. Ez ennyire azért nem egyszerű, manapság már egy csomó más tényező is játszik, a nagyobb hajók nyilván elsőbbséget élveznek a kisebb, könnyebben megállókkal szemben, illetve az épp halászó halászhajók is meglepően sokszor kapnak elsőbbséget nagyjából bármilyen egyéb hajóval szemben.
Az 1900-as évek elejére tényleg nemzetközi sikert elérő rendszer olyan látványosan csökkentette a hajózási baleseteket, hogy a hajózásból rengeteg szakszót és elvet átvevő repülésnél nem is volt igazán kérdés, hogy alkalmazzák-e – írta az index.hu.
