Hajózási tekercsek a huszadik századból

2020. február 20.
Címkék :

Sir Alec Rose 1968-ban fejezte be 1966-ban megszakított földkerülő útját 36 lábas vitorlása, a Lively Lady fedélzetén. Erről és sok minden másról olvashatunk a két, egyenként harmincméteres papírtekercsen, amiket a család adományozott egy alapítványnak.

Sir Alec hosszasan mesélt kalandjairól egy újságírónak, aki kézírással rögzítette a hallottakat. Ahogy Alan Priddy, a jacht – és immár a tekercsek – kezelését végző jótékonysági alapítvány képviselője elmondta: nem tudjuk, ki a szerzője ennek a lenyűgöző dokumentumnak, de a szövegből egyértelműen kiderül, hogy hosszan és részletekbe menően beszélgetett Sir Aleckel. Úgy vélem, az újságírónak a Portsmouth Newshoz lehetett köze. És valószínűleg ez is közrejátszik abban, hogy a tekercsek érdekesebben mesélik el a hajós ember történetét, mint az általa írt könyv.

A sorok között olvasva az is kiderül, miként vélekedett Sir Alec az 1966-os, első földkerülő kísérletéről. Az a projekt hamar kútba esett, mert egy halászhajó ütközött a Lively Ladynek, így muszáj volt megállni Plymouthban. Ez még nem jelentett volna azonnal kudarcot, de emberünk Sir Francis Chichester tanácsára megszakította útját. Ezt a döntését később megbánta, mert emiatt lehetett később Chichester az, aki először vitorlázta körül szólóban a Földet, mindössze egy megállóval – és vált világhírűvé.

Sir Alec – aki egyszerű zöldséges volt Southsea-ben – 1967. július 16-án futott neki újra a Föld megkerülésének, öt hónappal később érkezett meg Melbourne-be, ahonnan 1968. január 14-én indult tovább. Amikor 1968. július 4-én visszaért Portsmouthba, hősnek kijáró üdvözléssel fogadták.

Priddy igyekszik ápolni az örökségét: 2006–2008-ban hátrányos helyzetű gyerekekkel vitorlázva teljesítette a Sir Alec által lehajózott útvonalat, a digitalizált tekercsek segítségével pedig további pénzt igyekszik gyűjteni az alapítványnak.
A Lively Ladyt Sir Alec Portsmouth városának adományozta, 2017–18-as felújítása óta a Port Solentben áll – írta a www.yachtingmonthly.com.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!