/

Hajómalom épül a Dunán

Októberre vízre kerülhet a tíz éve készülő hajómalom Baján, ami a Duna egyetlen folyó hajtotta malma lesz.


Egy skót történet adta az ötletet, hogy a település közösségi életét és idegenforgalmát egy hajómalom építésével lendítsék fel. Valaha száz malom őrölte Bácska gabonáját, csak a Duna Baját érintő három kilométeres szakaszán 51 hajómalom működött, megélhetést biztosítva malomtulajdonosoknak, molnároknak, kereskedőknek.


A bajai Hajómalom Egyesület a vajdasági Gombos településsel és a molnárokat tömörítő molinológiai társasággal közösen konferenciasorozatot szervezett. Az elnyert támogatás révén pedig elkészülhettek a hajómalom tervei, valamint az őrlőszerkezet. A nagy vízkeréktengely, a göröndő és a lapátkerekek mellett sikerült beszerezni két malomkövet is.


Az elmúlt években az önkormányzat és a vállalkozások támogatásának, valamint a számos felajánlásnak köszönhetően tovább folytathatták a dunai halászati hagyományok felélesztését szolgáló hajómalom építését. Elkészülhetett a ház- és völgyhajó vasszerkezete, majd a 17 méter hosszú, 4 méter széles és 10 tonnás házhajót tavaly októberben kiszállították a bajai kikötőbe.A tervek szerint az idén októberre elkészül a magyarországi vízimolnárok örökségét bemutató múzeum, az egyetlen olyan működő hajómalom a Dunán, amelyet a folyó sodrása hajt – írta az mti.hu.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    5 km
  • Velence HU
    ☀️
    6 km
  • Balaton HU
    ☀️
    5 km
  • Neusiedler AT
    ☀️
    12 km
  • Krk (Wake) HR
    ☀️ 10°
    4 km
  • Premantura HR
    🌫️
    5 km
  • Grado IT
    🌫️
    2 km
  • Garda IT
    11°
    2 km
  • Soča SI
    ☀️
    2 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek