Hajó – vadászgépmotorral

2015. január 10.

vadaszmotorral_01Hogyan lehetne összehozni minden brit nemzeti büszkeséget egyetlen formatervben? Nos, fogjunk egy 27 literes (!) Rolls-Royce motort, alakítsuk vízállóvá, tervezzünk köré egy ízig-vérig modern, ugyanakkor tradicionális angol formájú hajótestet, amelyet nem mellesleg a második világháború legjobb brit vadászrepülőgépe, a Spitfire tengerészeti változata ihletett. Végül az egészre ragasszunk egy olyan meghökkentően magas összeget tartalmazó árcédulát, amely méltó mindehhez, és máris kész a világ talán legkülönlegesebb, és legangolosabb szuperjachtja.
vadaszmotorral_02Nem, nem olvasott félre semmit, aki úgy látta, hogy a fenti sorok között azt írtuk, hogy egy brutális teljesítményű Rolls-Royce motort szereltek az Aeroboat névre keresztelt limitált sorozatú hajóosztály első képviselőjébe. Méghozzá nem is akármilyen motort: pontosan ugyanilyen erőforrás dolgozott a második világháború legsikeresebb brit harci gépének tartott Spitfire-ekben is. A konstrukció ma már talán nem annyira modern, mint egykor, de teljesítménye mindmáig elismerésre méltó, hiszen a 2500 lóerős egység segítségével akár 57 csomós (vagyis 160 km/h feletti) tempóval is szelheti a hullámokat az Aeroboat. Legalábbis a tervek szerint.

A különleges hajó klasszikus motorját és makettjét nemrég mutatta be London legpatinásabb Rolls-Royce-szalonjában a projekt megálmodója, Mike Reeves. A Claydon Reeves stúdió alapítója saját bevallása szerint azért hozta létre cégét, hogy „új életet leheljen a luxushajók dizájnjának világába.” A majdani hajók teste karbonszálas kompozitból, a legkönnyebb fémekből és faanyagokból készül annak érdekében, hogy a lehető legkisebb tömeget kelljen megmozgatni a brutális teljesítményű motorral. Minden egyes újjáépített és vízhatlanná tett erőforrásnak külön származást igazoló dokumentuma lesz, amely pontosan leírja, mikor készült, mikor és milyen bevetéseken vett részt a patinás egység.

A Claydon Reeves egyik illetékese szerint az Aeroboat a valaha készült leggyorsabb és legelegánsabb kisméretű szuperjachtok egyike lesz, ami aligha túlzás a hajó hihetetlen paramétereit és lélegzetelállító dizájnját tekintve. „Ez a mini szuperjacht tökéletes mindazok számára, akik St. Tropez-ben szeretnének reggelizni, Antibesben ebédelnének és Monacóban vacsoráznának.”
A híres vadászrepülőgép azonban nem csak a hajó motorjában él tovább, hiszen a tervezők igyekeztek megannyi hasonlóságot belecsempészni a formatervbe. Elsőre talán kissé fából vaskarikának tűnik a több mint hetvenéves repülőgép vízi járművé alakítása, de a mérnökök igyekezetét láthatóan siker koronázta. Alaposan szemügyre véve az Aeroboatot, valóban rengeteg hasonlóságot fedezhetünk fel a formavilágot ihlető Spitfire és a szuperjacht között. Ilyen például a kecses, hátrafelé elegánsan vékonyodó törzset imitáló hajótest vonalvezetése, vagy a vadászgép légbeömlő nyílásainak mintájára kialakított vakítóan ragyogó hűtőnyílások a motorburkolat fölött, a test közepe mögött.

Mindössze tíz készül majd a hárommillió fontos Aeroboatból
A főtervező, Mike Reeves a szuperjacht V12-es Rolls-Royce Merlin motorjával
Mike Reeves szerint céljuk, hogy „forradalmasítsák a jachtdizájnt”
A hajó dizájnját a második világháború legjobb angol vadászrepülője, a Spitfire ihlette
A legendás V12-es Rolls-Royce Merlin motor – a jachtot a patinás márka londoni szalonjában mutatták be
A tervezők szerint mind a tíz gyártásba kerülő Aeroboat fedélzetét más-más fazonra tudják szabni, a megrendelők igényei szerint. Az Aeroboat motorja 2500 lóerős teljesítmény leadására képes, ami egyenértékű 21 Ford Fiesta erejével.

A HÁROMMILLIÓ FONTOS HAJÓ
Hossz: 14,64 m
Szélesség: 2,98 m
Max. merülés: 1,14 m
Saját tömeg: 7700 kg
Férőhelyek száma: 7 (max.)
Motor: Rolls-Royce Merlin V12 erőforrás turbófeltöltővel
Teljesítmény: 1600–2500 lóerő – nagyjából 21 Ford Fiesta erejével egyenértékű.
Maximális sebesség: 57–86 csomó
Tervezett szériaszám: 10 hajó
Tervező: Claydon Reeves, Hampshire, England
Műszaki tervező: Laurent Giles Naval Architecture Ltd.
Kivitelező: Green Marine Ltd.
Ár: 2-3 millió font

A Claydon Reevest két éve alapították, azért, hogy „új életet leheljenek a luxusjachtdizájn világába”
A hajón heten férnek el, és a fedélzet alatt egy parányi fürdőszoba/mellékhelység is található
A forradalmi Aeroboat első vázlatai – a formák eredetiek maradtak
Az Aeroboat tervezőcsapata szerint alkotásuk az egyik legszebb és leggyorsabb vízi jármű a maga osztályában

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!