Ha Velencébe utazik, legyen önnél vízipisztoly!

A velencei szállodások vízipisztolyokat adnak a vendégeknek, hogy megvédhessék magukat a galambok és sirályok ellen, amelyek lecsapnak a szabadban reggeliző vagy ebédelő vendégek ételeire.

Paolo Lorenzoni, a Gritti Palace igazgatója szerint nem egyszer előfordult, hogy a szálloda kárpótolni kényszerült a vendégeket a veszendőbe ment fogásokért vagy a foltokért a ruhájukon. Gyakran érkezik hír olyan esetekről is, amikor a madarak a teraszokon étkező vendégek vagy a Szent Márk téren sétálók kezéből ragadják ki az ennivalót vagy a fagyit.

A velencei szállodák már évek óta próbálkoznak különféle ötletekkel, és úgy tűnik, hogy leginkább a vízipisztoly válik be. Az igazgató szerint a madarakat a narancsszín riasztja el, ezért narancssárga vízipisztolyokat szereztek be vendégeik számára. Mint mondta, szinte nincs is szükség a vízipisztoly használatára, még arra sem, hogy a vendégek kézbe vegyék, elég, ha ott tartják maguk mellett az asztalon, és a galambok már a puszta látványukra elmenekülnek.

Vannak szállodák, amelyek sólymokkal űzik el a galambokat és a sirályokat, a Gritti Palace-ba például hetente kétszer hívnak solymászt, aki két ragadozómadarat, egy alacsonyabban és egy magasabban repülő sólymot vet be a galambok és a sirályok ellen. A módszer nagyon hatékony, csakhogy a solymászok egy évre 30 ezer euróba kerülnek.

A gyerekek által olyannyira kedvelt és sokat fényképezett galambok és sirályok az egyik legnagyobb problémát jelentik a szállodások, vendéglősök és mindazok számára, akik a szabadban étkeznek – állapította meg Enrico Mazzocco, a vízipisztolyos megoldást ugyancsak alkalmazó Hotel Monaco&Grand Canal igazgatója, aki szerint a madarak bizonyos évszakokban különösen agresszívak és sok kárt okoznak. A madarak higiéniai, közegészségügyi, környezeti és műemlékvédelmi problémát is jelentenek – mutatott rá Francesco Boemo szakértő, a témában tartott szeminárium szervezője. Hangsúlyozta, hogy a védett sirályokat és galambokat az érintettek csak kíméletes eszközökkel űzhetik el, a vízipisztolyon és a sólyommal való fenyegetésen kívül különleges hanghatásokkal vagy olyan speciális szagokkal, amelyeket az emberek nem éreznek.

(MTI)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!