Guinness-rekordos versenyen indulnak a magyarok

2019. április 17.
Címkék : BYCGarda-tóOlaszországoptimistverseny

Vitorláskörökben az évad legnagyobb nemzetközi ifjúsági sportfiesztája az olaszországi Lake Garda Meeting Optimist Class verseny, amely 37. alkalommal várja a bizonyítani vágyó fiatalokat április 18–21. között.


Az idei évben először a Balatoni Yacht Club 1912 fiataljai is megmutatják tehetségüket, ugyanis Optimist hajóosztályban (két korcsoportban: kadett és junior) vívnak majd csatát az egyik oldalon síkság, a másik oldalon sziklás, magas hegyek uralta táj karjai között. 2018-ban a legjobb magyar hajóegység a 8. helyen végzett. A Balaton Yacht Club 1912 csapatának célja, hogy a szelek szárnyán ők is helyezéssel térhessenek majd haza. Azonban nem kis feladattal kell megküzdenie a versenyzőknek, ugyanis igazi kihívást jelent majd a több mint 1100 nevezett hajóegységgel szembeni megmérettetés, amelyek között körülbelül 50 magyar egység áll majd rajthoz.


Ez a próbatétel a BYC1912 csapata számára magyar válogatóverseny az Európa-bajnokságon való indulásra. A csapatot Fehér Boróka, Csőregh Mihály, Csőregh András, Szaplonczay Balázs, Vándor Olivér és Kovalik Deák Bercel képviseli, edzőjük a sokszoros magyar bajnok, junior-világbajnoki 6. helyezett vitorlázó, Bakóczy Róbert, aki tavaly óta a Balatoni Yacht Club 1912 alsóörsi csapatát erősíti.


A temérdek vitorlás lenyűgöző látványa már önmagában óriási élmény, amelyet tovább fokoz az a hatalmas létszámú rajt, amelynek következtében hárompontos rajtvonalon keresztül haladnak át a versenyzők. Ez a grandiózus létszámú verseny tehát a rendezőket is igazi próbatétel elé állítja.


A vizek bajnokai több mint 30 országból érkeznek a termikus szél uralta pályára, hogy négy napon keresztül versenyezzenek a legjobbnak járó elismerésért. A világ legnagyobb vitorlásversenye tavaly hivatalosan is Guinness-rekordot állított fel, ugyanis több mint 1500 hajóegység állt rajthoz a Garda-tavon, sőt az idén is hasonló számokkal büszkélkedhet a verseny.

(fotó: BYC 1912)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!