Gondban a balatoni nádaratás

Évente legalább 200-300 hektárról kellene levágni a nádat a Balatonnál, ennek ellenére az idén csak körülbelül 23 hektáron kezdődhet meg a szokásosnál később, februárban az aratás a balatoni nádgazdálkodási terv szerint.

A Balaton körül mintegy 1200 hektárnyi nádas található, amelynek harmadáról-negyedéről kellene telente levágni a növényt annak megújulása érdekében, illetve vízminőség-védelmi okokból, de ez évek óta nem teljesül. Az elmúlt években egyre csökkent a learatott terület nagysága, és az idén sem várható emelkedés. A tervek teljesítését évek óta hátráltatja, hogy a tó nem fagy be, így csak a szárazföldi mintegy 400 hektárnyi területen lehet aratni, a vízügynek nincs saját aratógépe, a vállalkozók részéről pedig csekély az érdeklődés.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság illetékes Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatósága már kiadta a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósággal egyeztetett a mederkezelői hozzájárulásokat az idei balatoni nádvágáshoz. Mivel az igazgatóságnak nincs saját aratógépe, meghívásos pályázatot írtak ki a munka elvégeztetésére.

Az idén azért csúszik a nádaratás a korábbi évekhez képest, mert vártak a fagy beálltára, amikor a nád ledobja a leveleit, és könnyebbé válik munka. A fagyok nem jöttek el, de a tavasszal beinduló vegetáció miatt február végéig végezni kell a nádvágással.

Ezen a télen is kértek engedélyt tisztító nádvágásra önkormányzatok, civil szervezetek, magánszemélyek. Nekik nem, de a vállalkozóknak fizet a vízügy a gyengébb minőségű, további hasznosításra nem alkalmas nádasok learatásáért. Az idén 3 millió forintot tudtak erre a célra elkülöníteni az OVF tájékoztatása szerint. A rendelkezésre álló keret, illetve a csekély vállalkozói érdeklődés miatt az idén is a tavalyihoz hasonló nagyságrendű, 23 hektárnyi nádas levágására írt ki pályázatot a vízügy.

A szakértők hosszú ideje évente legalább 300 hektárnyi nád levágását javasolják a Balatonnál. A vízügy korábbi nyilatkozata szerint a térség nádgazdálkodási tervének megalkotása és elfogadása kell ahhoz, hogy meghatározzák azokat a területeket, ahol az aratást el kellene végezni. Az OVF ezzel kapcsolatban annyit közölt: „A balatoni nádgazdálkodási terv elkészült, az abban foglaltak szerint is évente 200-300 hektár learatása lenne indokolt”.

(MTI)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!