/

Folytatódnak a strandfejlesztések

Negyedik szakasza kezdődik a 2017-ben megkezdett szabadvízi strandfejlesztéseknek, a 2030-ig zajló beruházásoknak köszönhetően több mint száz strand újulhat meg.

A fejlesztés most következő ütemében 3 milliárd forintot fordítanak a Balatonnál, a Tisza-tónál, a Duna mentén, a Tiszánál és a Velencei-tónál lévő szabadvízi strandok fejlesztésére. A fejlesztés eredményeként az alapszolgáltatások minőségét kívánják növelni, egyebek mellett zöldfelületek újulnak meg, tájékoztató táblákat helyeznek el, egységesítik a strandok arculatát, stégeket, lépcsőket újítanak fel.

2018-ban 40 település 55 strandja kapott 2 milliárd forint támogatást. A második ütemben 43 szabadstrand fejlesztésére 4,4 milliárdot fordítottak, az idei harmadik ütemben 90 strand kapott összesen 3 milliárd forint támogatást a Balatonnál, a Dunakanyarban, a Tiszánál, a Tisza-tónál és a Velencei-tónál.

A turizmus mutatói 2010 óta folyamatosan növekedtek, 2016 óta minden évben a GDP kétszeresét érte el a bővülés a szektorban. A járványhelyzet előtt 22 százalékos növekedés volt jellemző az ágazatban az előző évhez képest. Az ágazat jelentőségét jelzi, hogy 400 ezer család megélhetését adja és több tízezer vállalkozás él ebből a szektorból – írta az MTI.

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    ☀️ 22°
    11 km
  • Velence HU
    ☀️ 22°
    11 km
  • Balaton HU
    22°
    12 km
  • Neusiedler AT
    20°
    12 km
  • Krk (Wake) HR
    25°
    13 km
  • Premantura HR
    25°
    16 km
  • Grado IT
    24°
    17 km
  • Garda IT
    23°
    3 km
  • Soča SI
    ☀️ 17°
    10 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek