Folytatódnak a balatoni fejlesztések

A koronavírus-járvány ellenére a fejlesztések nem állnak le, hét nagy vitorláskikötőben e-hajók feltöltésére alkalmas berendezést telepítenek, Balatonfüreden exkluzív szálloda épül, Keszthelyen pedig ingyenes B+R parkolót alakítanak ki.

A balatoni fejlesztések során Balatonfenyvesen megújul a hét kilométer hosszú bicikliút, korszerűsítik a közúti és a gyalogos közlekedést, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) strandok fejlesztésére juttatott 100 millió forintos támogatásából pedig óriáscsúszda épül a település nagystrandján.

Keszthelyen a belvárosban B+R parkolót építenek: a 60 autónak és 60 kerékpárnak helyet adó, 130 millió forint uniós forrásból megvalósuló létesítmény a helyiek közlekedését és a fellendült kerékpáros turizmust is támogatja.

Az MTÜ 4,8 milliárd forintos támogatásából Tihany, Balatonfüred, Kenese, Aliga és Földvár egy-egy vitorlásklubja lép magasabb osztályba, ezeken a településeken kialakítanak öt, elektromos hajó fogadására és feltöltésére alkalmas állomáshelyet. A támogatás megvalósításának feltétele 40 hajó- és öt vendéghely biztosítása, továbbá az e-kikötő egész éves nyitvatartása.

Mindezek mellett megkezdődött a füredi kikötőnél lévő négycsillagos szálloda építése, ami többek között 100 szobával és 170 új vitorláshajó-helyre érkező szállását biztosítja – írta a magyarnemzet.hu.

(képeink illusztrációk)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!