Tavaly tavasszal a vízügy, a vízi polgárőrség és az önkormányzatok összefogásával lendületet vett, majd hirtelen leállt, és nem is folytatódott az illegális balatoni stégek felszámolása.
Korábban több szakember is nyilatkozott arról, sok helyen minőségi romlást, illetve pusztulást okozott a balatoni nádasokban, hogy az elmúlt évtizedekben következmények nélkül létesültek, helyenként mindössze pár méterre egymástól, növényzetet felszabdaló illegális stégbejárók, horgászállások, kikötők. Márpedig a nádasnak kulcsfontosságú szerepe van a vízminőség-javítástól kezdve a tó ökológiai egyensúlyának megőrzéséig sok mindenben.

A vízügy balatoni kirendeltsége nem rendelkezik a szabálytalanságok felszámolásához szükséges kellő erőforrásokkal, így pár éve több tóparti önkormányzat és a Balatoni Vízi Polgárőr Egyesület összefogásával kezdődött meg több partszakasz „rendbetétele”, a szabálytalan, veszélyessé váló horgászkarók begyűjtését is beleértve.
Tavaly májusban – néhány partszakasz rendbetételét követően – Balatonszárszón kezdett éppen féltucatnyi szabálytalanul létesített stég elbontásába a vízügy a helyi önkormányzattal együttműködve, amikor a munka felsőbb utasításra váratlanul leállt, félbehagyva a megkezdett bontásokat is.

Az OVF akkor azzal indokolta a lépést, hogy „a Balatonszárszón zajló stégbontást a Vízügyi Igazgatóság magasabb prioritást igénylő vízgazdálkodási feladatainak ellátása miatt átütemezte, erőforrásait átcsoportosította”. A vízügyi ágazat azonban továbbra is elkötelezett a Balatonon illegálisan épített víziállások felszámolása, és lehetőség szerint azok szabályozott keretek közötti legalizálása mellett – írta a hirbalaton.hu.





