Felzúdulást keltett a világhírű hajó mása
Nem engedték kikötni James Cook hajójának mását Új-Zélandon, pedig a hajó útja része annak a rendezvénysorozatnak, amellyel októberben megemlékeznek az európai gyarmatosítók és a helyi őslakosok közt 250 évvel ezelőtt történtekről.
„Cook egy barbár volt. A gyarmatosító terjeszkedés időszakának legtöbb emberéhez hasonlóan bárhová is ment, gyilkosság, emberrablás, erőszak kísérte útját – mondta Anahera Herbert-Graves, a helyi ngati kahu törzs vezetője az új-zélandi rádiónak. – Semmit nem fedezett fel itt, ellenezzük a Tuia 250 rendezvénysorozatot, amely olyan eufemizmusokat használ, mint a találkozások, azért, hogy elleplezze a tulajdonképpeni inváziót” – hangoztatta.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2019/09/Endeavour4-1024x683.jpg)
„Elismerjük, hogy a múltban Új-Zéland történelmének és James Cook kapitány érkezésének megörökítése és tanítása kiegyensúlyozatlan volt” – közölte Tamsin Evans, az évfordulós rendezvénysorozatot szervező új-zélandi kulturális miniszter helyettese. Evans szerint a Tuia 250 program lehetőséget biztosít arra, hogy a szigetország történetét gazdagabban, erőteljesebben és őszintébben mutassák be.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2019/09/Endeavour-1024x768.jpg)
Az Endeavour mása három hagyományos waka hourua maori hajó kíséretében tesz két hónapos körutat Új-Zéland körül.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2019/09/Endeavou3-1024x768.jpg)
James Cook 1768-ban indult útnak az Endeavour fedélzetén, hogy III. György király parancsára megkeresse a korabeli feltevések szerint az északi félteke tömegét kiegyensúlyozó déli földet, a Terra Australist. Cook feltérképezte Új-Zélandot, és 1770. április 19-én első európaiként elérte Ausztrália keleti partjait – írta a baon.hu.
- ha tetszett, ajánld másoknak is!