Ezüstérmes lett az Eb-n a Gyapjas testvérpár

Végig dobogós helyen vitorlázva nyert ezüstérmet a Gyapjas Balázs és Gyapjas Zsombor, a Spartacus Vitorlás Egylet kettőse a portugáliai Sesimbrában rendezett 470-es junior Európa-bajnokságon. A végül az első és harmadik helyen végzett izraeli egységekkel együtt a magyar hajó kiemelkedett a 37 hajós mezőnyből, az éremfutammal együtt 12 futamból ez a három egység kilencet nyert meg.


Egy futamgyőzelem mellett többek között egy második és két harmadik futambeli helyezéssel az utolsó döntőbeli nap előtt a harmadik helyen álltak, majd a döntő utolsó két futamában elért 12., illetve 6. helyükkel a legjobb pillanatban léptek előre. A végső győztes izraeli Abu–Rooz kettős ekkor már elérhetetlen távolságban tartózkodott, így az éremfutam tétje az ezüstérem megvédése volt – a bronz ugyanis már biztosan zsebben volt. A 11. futam után hárompontos előnnyel állt a második helyen a Gyapjas Balázs és Gyapjas Zsombor, az éremfutam után ebből 9 pontos előny lett. Azaz magabiztosan hozta el az ezüstérmet a magyar hajó.

„Az éremfutamban rögtön az elején, a rajtnál hibázott a mögöttünk álló izraeli hajó, így már akkor sikerült eléjük kerülnünk, onnantól meg csak arra koncentráltunk hogy végig előttük vitorlázzunk” – mondta a hunsail.hu-nak Gyapjas Balázs. – „Ez sikerült is, úgyhogy tulajdonképpen nem is forgott veszélyben a második helyünk. A verseny nagyon kemény volt, az első két napon az erős, 17-19 csomós szélben sebességi verseny volt, ahol sajnos nem tudtunk vetélkedni a két izraeli hajó ellen. Utána pedig a gyengébb, de forgolódós szélben nagyon nehéz volt megjósolni, hogy mi fog történni” – értékelte a versenyt Gyapjas Balázs.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!