Ezek a világ legromantikusabb helyei

2018. szeptember 6.
Címkék :

Párizs, Szantoríni, Velence lett a sorrend azon a közvélemény-kutatáson, amelyet a brit romantikus regények kiadója, a Mills & Boon végzett arról, hogy az utazási szakértők szerint melyek a világ legromantikusabb úti céljai, amelyeket a párok kimondottan az érzelmes hangulat miatt céloznak meg.


A körülbelül kétezer kapott válaszból egy top 20-as lista is készült, amelyből kiderülnek azok a páratlan, kedvelt helyszínek, ahol filmbe illő idill vár egy párra. A listán szereplő gyönyörű helyek közül több Európában, sőt nagyon is elérhető távolságban van.


Az első helyet mi más is érhette volna el, ha nem Párizs, a szerelmesek városa. Az Eiffel-torony környéke az egyik legjobban bevett helyszíne a lánykéréseknek, de a Notre Dame-ra, a Szajna-partra vagy a Champs-Élysées-re gondolva sem lehet kérdéses, hogy a francia főváros megérdemelten viszi el a pálmát.


A második helyezett a képeslapra illő partjáról, kék tetős épületeiről és mesebeli naplementéiről ismert Szantoríni lett, amely a nászutasok kedvelt úti célja, míg a harmadik helyre került Velence, amely ugyancsak nem igényel magyarázatot. A 20-as listát viszont tényleg érdemes végigbújni, ha romantikus útra készültök, hiszen jócskán tartogat még gyönyörű helyeket – írta a femina.hu.


Romantikus top 20-as lista
1. Párizs, Franciaország
2. Szantoríni, Görögország
3. Velence, Olaszország
4. Amalfi-part, Olaszország
5. Maui, Hawaii, USA
6. Bruges, Belgium
7. Bora Bora, Tahiti, Francia Polinézia
8. Kirkjufell, Izland
9. Cerf-sziget, Seychelle-szigetek
10. Gili-szigetek, Bali, Indonézia
11. Szentpétervár, Oroszország
12. Agra és a Taj Mahal, India
13. Moher-sziklák, Írország
14. Amszterdam, Hollandia
15. Galápagos-szigetek, Ecuador
16. Whitsunday-szigetek, Ausztrália
17. Big Sur, USA
18. San Francisco, USA
19. Fuji és az Öt-tó, Japán
20. Zanzibár, Tanzánia

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!