A Magyar Vöröskereszt és a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálatának önkéntesei az idén több mint kilencszáz alkalommal nyújtottak segítséget tíz déli parti strandon.
A Magyar Vöröskereszt önkénteseihez a leggyakrabban kagylóvágások és horzsolások okozta sebesülésekkel fordulnak, de gyakran látják el rovarcsípések, valamint hőártalmak következményeit is. Az idén ötször kellett mentőt hívniuk ájulás és súlyos allergiás reakció miatt.

A Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat 2007 óta működik, évről évre több száz fiatal önkéntes közreműködésével segítik a biztonságos Balaton parti pihenést, működésüket támogatók segítségével biztosítják.
Idén Balatonberényben, Balatonbogláron, Balatonlellén és Balatonszemesen egy-egy, Balatonmáriafürdőn, Balatonfenyvesen és Balatonszárszón pedig két-két strandon teljesítenek szolgálatot.

A Magyar Vöröskereszt továbbra is arra kéri a szabadban pihenőket, hogy a legmelegebb órákban kerüljék a tűző napot, fogyasszanak elegendő folyadékot, használjanak fényvédőt, és figyeljenek a napszúrás, illetve a hőkimerülés tüneteire.
(MTI)





