/

Ez okozhatta az idei halpusztulást a Velencei-tónál

Az elmúlt napokban kisebb halpusztulást észleltek a Velencei-tónál – eddig mintegy 30 kilogrammnyi haltetemet gyűjtöttek össze, főként dévér, karika, süllő, balin és bodorka fajokból.

A vizsgálatok alapján a legvalószínűbb ok a befolyókon keresztül a tóba jutott tápanyagterhelés lehetett, mely magas ammóniumtartalmú szennyvíz formájában érkezhetett. A tó lúgos kémhatású vizében az ammónium gyorsan átalakul toxikus ammóniagázzá, amely kis koncentrációban is halpusztulást idézhet elő.

Bár a hirtelen melegedés miatt az algagyep bomlása is felmerült, ezt kizárták, mert más, erősen algásodott helyszíneken nem történt pusztulás. A planktonállomány jelenleg kedvező: csökken az algaszám, kevés a kékalga, miközben erősödik a zooplankton-állomány – ami különösen jó hír az ivadékhalak számára.

A Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) tájékoztatása szerint 100 ezer előnevelt csukát, valamint április 17-én 4500 kg méretes pontyot helyeztek ki. Bár a hirtelen meleg néhány példányt megviselt, halelhullást nem tapasztaltak. A halak aktívabbá váltak, nőtt a fogások száma is, ami pozitív fejlemény a horgászok és a tó ökológiai állapota szempontjából is – írta a pecaverzum.hu.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    4 km
  • Velence HU
    6 km
  • Balaton HU
    ☀️
    5 km
  • Neusiedler AT
    ☀️
    6 km
  • Krk (Wake) HR
    🌫️
    3 km
  • Premantura HR
    🌫️
    5 km
  • Grado IT
    🌫️
    6 km
  • Garda IT
    12°
    5 km
  • Soča SI
    2 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek