/

Erre figyeljünk őszi hajózáskor

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata utószezoni üzemmódra váltott, azonban mivel az idő jó, a Balaton továbbra is közkedvelt turistacélpont. Ha vízre megyünk, mindenképpen nézzük meg a meteorológiai előrejelzéseket.

A legnagyobb veszély a hideg víz – hívta fel a figyelmet Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának vezetője. – Ősszel, ha vízbe esünk, akkor azzal kell számolni, hogy rövidebb időnk van partra kerülni.

Éppen ezért megfontoltan kell kimenni a nyílt vízre, nem mindegy milyen hajóval indul el a horgász. A szakember azt javasolja, hogy indulás előtt nézzük át, milyen a hajó stabilitása, megvannak-e a szükséges eszközök, mennyire lehet visszamászni rá a vízből. Azt pedig nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a mentőmellény használata ilyenkor is roppant fontos. A bajhoz ugyanis elég egy rossz mozdulat, vagy a feltámadó szél. Bagyó Sándor szerint az a legjobb, ha nem egyedül indulunk horgászkalandra, vagy ha igen, a család, horgásztársak tudjanak róla hol vagyunk.

Sokan bontanak vitorlát a kellemes őszi időben, ám nekik is fontos az elővigyázatosság és az, hogy megfelelő műszaki állapotú hajóval menjenek ki a vízre. Át kell nézni a köteleit, vásznait, motorját, hogy indítható legyen, ha szükség van rá. Nem szabad elfelejteni, hogy hamarosan jönnek azok a hajnali órák, amikor fagyni fog. Ezért vinni kell vitorlásra egy-két kiló sót, hogy csúszásmentesíteni lehessen a fedélzetet.


A vízre feltöltött mobillal, radarreflektorral, és az okostelefonra töltött Balaton Help alkalmazással felszerelkezve menjünk ki, ez ugyanis egy érintéssel oda hozza a segítséget – írta a sonline.hu.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    ☀️
    5 km
  • Velence HU
    ☀️
    7 km
  • Balaton HU
    ☀️
    7 km
  • Neusiedler AT
    12 km
  • Krk (Wake) HR
    3 km
  • Premantura HR
    🌫️
    3 km
  • Grado IT
    🌫️
    2 km
  • Garda IT
    10°
    1 km
  • Soča SI
    ☀️
    3 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek