/

Erős lesz a szezon az Adrián

Minden előzetes becslést túlszárnyalva érkeznek a turisták a horvát tengerpartra. Ehhez hozzájárult az is, hogy immár járványügyi korlátozás nélkül léphetnek az országba az EU polgárai.

Múlt vasárnap 287 ezren nyaraltak az országban, és addig a napig 1,8 millió látogató érkezett, és összesen 7,3 millió vendégéjszakát töltött el az Adrián. A legtöbben az Isztrián fordultak meg, a második legkedveltebb desztináció a Kvarner-öböl térsége volt. Nemzetiség, állampolgárság szerint a németek és az olaszok vezetik a rangsort, őket a horvátok, a szlovének és az osztrákok követik.

Az idei adatok szenzációsak 2020 hasonló időszakához képest, hiszen minden megkétszereződött, de még mindig jelentősen elmaradnak az egy évvel azelőtti hétmilliós létszámtól. A zágrábi kormány reméli, hogy folytatódik a kedvező tendencia, mert az idegenforgalom a gazdaság hajtómotorja. A befolyó több milliárd euróból fel lehet tölteni a jelenleg üresen kongó államkasszát. (A 2019-es csúcsévben több mint 12 milliárd eurót kasszírozott az ország a turizmusból.)

A tömeg jól észrevehető az utakon is. A Horvát Autópályák közleménye szerint a múlt hét végén 566 411 autós vette igénybe a sztrádákat, kilométeres sorok alakultak ki a fizetőkapuknál. A vendéglátás újjáéledésével egyidejűleg nő a szektorban a munkaerőhiány. Leginkább pincérre és szakácsra van igény, de szobalánynak, recepciósnak, kertésznek, sőt szállodamenedzsernek is szinte azonnal el lehet szegődni – írta a Figyelő.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    11°
    9 km
  • Velence HU
    10°
    10 km
  • Balaton HU
    12°
    9 km
  • Neusiedler AT
    ☀️ 13°
    20 km
  • Krk (Wake) HR
    🌫️ 10°
    4 km
  • Premantura HR
    11°
    5 km
  • Grado IT
    10°
    4 km
  • Garda IT
    15°
    9 km
  • Soča SI
    13°
    1 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek