Új lapon nyílik meg
/

Érdi Mária nem tudott javítani

Medemblikben szombaton a szélcsend miatt újabb futamok nélkül ért véget a Laser Radial-világbajnokság, így Érdi Márinak nem nyílt lehetősége a javításra, és huszadik helyen fejezte be a versenyt.

A női olimpiai osztály legerősebb világversenyén a selejtezőfutamokon végig az élcsoportba tartozott, az összetettben 10-11. helyen állt a százhajós mezőnyben. Ezután pénteken az első két döntő futamon, már az Arany csoportban vitorlázva minden rossz összejött. Kétszer is megfütyülték a versenybírók, így ki kellett állnia, majd a következő futama is nagyon rosszul sikerült. Ezzel visszacsúszott a huszadik helyre, és másnap az időjárás már nem engedte, hogy ezen javítson.

Az ötszörös korosztályos világbajnok és egyszeres Európa-bajnok, olimpikon és olimpiai futamgyőztes Érdi Mári ezen a versenyen is kitűnően vitorlázott, hiszen jórészt ott tudott lenni a világbajnoki mezőnyben, ahová a villámgyors fejlődésével eljutott. Innen vettette őt vissza a szerencsétlen pénteki nap, amely aztán a vébén az utolsónak bizonyult. Világbajnoki huszadik hely egy olimpiai hajóosztályban remek eredmény, mert aki ott rendszeresen huszadik, vagy előrébb jár, de az élmezőny tagja, az a következő héten egy kis szerencsével nyerhet is.

Maradj naprakész!

Iratkozz fel a heti hírlevelünkre

GDPR
Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    ☀️ 3°
    5 km
  • Velence HU
    ☀️ 3°
    2 km
  • Balaton HU
    ☀️ 3°
    4 km
  • Neusiedler AT
    ⛅ 5°
    11 km
  • Krk (Wake) HR
    ☀️ 11°
    12 km
  • Premantura HR
    ☀️ 10°
    8 km
  • Grado IT
    ☀️ 12°
    15 km
  • Garda IT
    ⛅ 11°
    4 km
  • Soča SI
    ☀️ 4°
    3 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek