Érdi Mári rendületlenül készül az olimpiára

Éremmel akar hazajönni a tokiói olimpiáról Érdi Mári, aki pozitívan tekint az ötkarikás játékok elhalasztására.

A kiváló vitorlázó az M1-nek nyilatkozva elmondta, a koronavírus-járvány miatti „karantént” egy Balaton-felvidéki kis faluban tölti. A közeli erdőben kerékpározik, fut, míg a kertben kialakított kis konditeremben tud edzeni, és klubja közbenjárásával a saját hajójával vízre is tud menni úgy, hogy senkivel nem érintkezik.

A februári világbajnokságot egy tavaly novemberi sérülés nyomán kihagyta, mivel nem érezte magát százszázalékos állapotban, és a tokiói olimpiát szem előtt tartva edzőtáborba vonult.

„Örülök, mert plusz egy évem van fejlődni, hiszen elég fiatal vagyok. És hálás vagyok, hogy ki tudok menni a vízre” – fogalmazott a 22 éves magyar versenyző, aki Rióban már megtapasztalta az olimpia hangulatát. „Az a célom, hogy éremmel jöjjek haza. Szerintem jó úton haladok efelé: jól érzem magam a hajóban, és kezdek újra fitt lenni” – mondta, és hozzáfűzte: még nem tudni, mikor indulhat újra a versenyszezon, ekkor lehet majd új célokat kitűzni, ám ő tartani szeretné magát az eredeti célkitűzéséhez – írta az MTI.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!