Érdi Mári ötödik lett a felnőtt Eb-n

Minden magyar hajó a terveknek megfelelően zárta a Laser-Európa-bajnokságot. Érdi Mári befért az első ötbe, a Vadnai testvérek pedig az első húsz környékén végeztek.

Élete első felnőtt Európa-bajnokságán az 5. helyet szerezte meg Érdi Mári a női Laser Radial osztályban. A fiatal magyar vitorlázó ebben az évben eddig négy nagy világversenyen vett részt, és mindenhol sikerült az első ötben végeznie. Ennek köszönhetően a kiváló magyar olimpikon a legfrissebb World Sailing-világranglistán 5. helyen tartózkodik.

„Az Eb színhelyéről indulunk vissza Dél-Franciaországba, ahol a következő nagy verseny a világkupa döntő lesz Marseille-ben. Utána pedig irány Dánia, ahol megkezdődik a felkészülés az idei év legnagyobb versenyére, a világbajnokságra, ami az első kvótaszerzési lehetőség is lesz a tokiói 2020-as olimpiára” – nyilatkozta Érdi Mári. A kontinensbajnokságot a riói olimpiai bajnok, tavalyi világbajnok holland Marit Bouwmeester nyerte honfitársa, Maxime Jonker és a belga Emma Plasschaert előtt.


A Laser Standard osztályban versenyző Vadnai testvérek közül ezúttal Jonatán végzett előrébb, 23. lett az európai mezőnyben, testvére, Benjamin pedig a 26. helyen zárta az Eb-t. „A verseny elején szép, erős, egyenletes szél volt. Ez a verseny második felére kicsit megzavarodott. Sok halasztásunk is volt az egyenletesség hiánya miatt. Jó párszor rá is fáztunk ezekre a szélfordulókra. Nagyon fontos volt egyből rajt után a bója és a mezőny közé állni így csökkentve a későbbi hátraesés kockázatát. Szerintem nem tudtuk hozni a formánkat” – értékelte az Európa-bajnokságot Vadnai Benjamin.


A férfi mezőnyben a ciprusi Pavlos Kontides nyerte az Európa-bajnokságot a német Philip Bühl és a svéd Jesper Stalhem előtt. A részletes eredmények megtekinthetők ide kattintva.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!