/

Érdi Mári is indulhat az olimpián

Berecz Zsombor világbajnoki győzelme és olimpiai kvótaszerzése után a Laser Radial osztályban vitorlázó Érdi Mári is megszerezte a tokiói indulás jogát.


Kiváló vitorlázónk az utolsó futamában a 11. helyen ért célba, így a 10. helyen áll, vagyis az olimpiai kvóta megvan és Érdi Mári indulhat a mai éremfutamon. Versenyzőnk csapatán keresztül közölte, hogy nagyon örül az olimpiai kvótának. A csütörtöki versenynapról röviden annyit mondott, hogy a szél összevissza fújt és izgalmas küzdelem folyt az aarhusi pályán.

Érdi Mári az idén nagyon jól szerepelt, magas szinten tudott nagyon egyenletes versenyzést produkálni. A világkupa-fordulók közül a még tavaly októberben a japán Gamagoriban rendezett versenyen nem indult, az idén januárban Miamiban 4., illetve áprilisban Hyères-ben az 5. végzett (Miamiban az éremfutamot megnyerte).

Majd a nemrég még Világkupa-fordulónak számító, hatalmas hagyományokkal büszkélkedő, rangos Palma de Mallorca-i versenyen, a Trofeo Princessa Sofián megszerezte élete első felnőtt világversenyes dobogóját, harmadik lett. A májusban a franciaországi La Rochelles-ben rendezett Európa-bajnokságon pedig az 5. helyen végzett.

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    ☀️
    18 km
  • Velence HU
    ☀️
    17 km
  • Balaton HU
    21 km
  • Neusiedler AT
    ☀️
    13 km
  • Krk (Wake) HR
    14°
    6 km
  • Premantura HR
    ☀️ 11°
    5 km
  • Grado IT
    ☀️ 11°
    6 km
  • Garda IT
    ☀️ 17°
    5 km
  • Soča SI
    ☀️ 14°
    2 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek