Érdi Mári ezüstérmes helyen Portugáliában

2019. február 22.
Címkék : Érdi MáriLaser Radialversenyvitorlázás

Az utolsó nap előtt Érdi Mári a második helyen áll a portugáliai Vilamourában.

Helyet cserélt Érdi Mári és a dán Anne-Marie Rindom a Vilamourában rendezett verseny első két helyén. A 36 hajós mezőnyt az első nap után Mári vezette, a második után pedig a dán vitorlázó áll az első helyen, Érdi Mári pedig a másodikon. A verseny második napján, csütörtökön a szerdai gyengébb, 10-14 csomós szélnél erősebb, 14-17 csomós szélben versenyzett a mezőny. „Az első napon nem nagyon sikerültek a rajtjaim, a másodikon már jobban kezdtem a futamokat” – számolt be Mári a szerdai és a csütörtöki versenynapról.


Az első napi gyengébb rajtokat azonban könnyedén ellensúlyozta a kiváló sebességével, így az első bójához minden futamban felért az első ötben, igaz, egyszer sem a vezető helyen. A szerdai versenynap utolsó futamát már erősen leálló szélben fejezték be, az utolsó hátszél összevissza irányból fújó szélben azonban a befutóra vissza tudta szerezni a leállás előtti stabil második helyezését.

„Csütörtökön kisebb hibákkal versenyeztem, az aznapi első futamban például ütköztem a krajcbójával, így a második szakaszt büntetés vállalásával kellett kezdenem” – avat be a részletekbe Mári. A büntetéssel sok helyet veszített, de a futam végére vissza tudott jönni a harmadik helyig. A következő, ötödik futamban nagyon féloldalassá vált a pálya, a bal oldala extrém módon bejött, Mári azonban jobbra nyitott, így keményen kellett zárkóznia, a harmadik helyig sikerült is. A verseny hatodik futamát jó rajttal indította, de a dán Rindom szélsőséges taktikával, egyetlen fordulóval vállalta a bal oldalt és bejött, így nagy előnnyel ért elsőként a szél felőli bójához. Mári sebességből nagyon sokat tudott hozni a dán hajón, de Rindom előnye kitartott a célig – írta a hunsail.hu.

 

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!