Elmarad a szombatra tervezett Balaton-átevezés

2017. szeptember 8.
Címkék : BadacsonyBalatonelmaradevezésFonyódidőjárás

A várható erős szél miatt elmarad az eredetileg augusztus 12-ére tervezett, majd szeptember 9-re halasztott Mol Balaton-átevezés Fonyód és Badacsony között.

A szervezők csütörtökön hozták meg a döntést az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján. E szerint nem lesz rossz az időjárás szombaton, de az erős és kedvezőtlen irányból fújó szél, valamint az ennek nyomán keletkező hullámzás miatt döntöttek a program elmaradásáról.

„Ahhoz képest, hogy először akartuk megrendezni, minden várakozást felülmúlt az érdeklődés a Balaton-átevezés iránt” – mondta Vaskuti Máté főszervező. Hozzátette: az idén már nem kerülhet sor újabb halasztásra, de jövőre, több lehetséges időpont megjelölésével mindenképpen szeretnék megrendezni a regattát.

Beszámolója szerint a Fonyód és Badacsony között oda-vissza teljesítendő 10,2 kilométeres táv megtételére a sárkányhajótól a gumicsónakig mindenféle vízi járművel készültek a jelentkezők. Az első időpontra mintegy ezer, a szeptemberire pedig 600 résztvevő jelentkezett 300 hajóval csak interneten, és ehhez jöttek volna a helyszíni nevezések. A befizetett nevezési díjakat visszafizetik.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!