Elkészült a világ legnagyobb sporthorgászhajója
A Royal Huisman bejelentette, hogy az 52 méter hosszú, Project 406 kódnevű sporthorgászjacht menetkész állapotba került a gyárban.
A Project 406-ot a vollenhove-i létesítményben építették meg, onnan indult „a várva-várt utolsó szakaszra”.
A teljesen alumíniumból készült felépítmény hat fedélzetet foglal magába, és „mind a csúcskategóriás sporthorgászathoz, mind a luxusélethez” szükséges felszereléssel ellátták. Eddigi utolsó nyilvános megjelenésére 2022 júniusában került sor, amikor a felépítményt a hajótesthez erősítették.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2024/01/aquamagazin-technika-hajozas-hirek-a-vilag-legnagyobb-sporthorgasz-hajoja-horgaszcsonak-royal-huisman-01-1024x576.jpg)
A tapasztalt vitorlás és szenvedélyes horgász megbízásából készült Project 406-ost úgy írták le, mint „rendesen feldoppingolt sporthajó”, terveit a holland Vripack stúdió készítette. Ők voltak felelősek a belső terekért is, de ezekről egyelőre semmit nem lehet tudni. Az alumíniumjachtot olyan felszereléssel látják el, amely nagyobb ragadozóhalak (kardhal, marlin) horgászatához is megfelelő, a tornyában kilátó kapott helyet, a jachton éjszaka lézeres külső világítás dereng majd.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2024/01/aquamagazin-technika-hajozas-hirek-a-vilag-legnagyobb-sporthorgasz-hajoja-horgaszcsonak-royal-huisman-02-1024x576.jpg)
A projektről a Royal Huisman vezérigazgatója, Jan Timmerman a következőket mondta: „Köztudott, hogy a Royal Huisman csapata semmit sem szeret jobban, mint a lehetőséget, hogy új mérnöki kihívásokat oldjon meg – különösen, ha azok egyedi projektkoncepció formájában jelentkeznek.”
„Egészen kivételes iránymutatást kaptunk, aminek eredménye egy különleges hajó lett” – tette hozzá a Vripack kreatív társigazgatója, Bart M. Bouwhuis.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2024/01/aquamagazin-technika-hajozas-hirek-a-vilag-legnagyobb-sporthorgasz-hajoja-horgaszcsonak-royal-huisman-03-1024x576.jpg)
„Nemcsak a legnagyobb, de kétségtelenül a leginkább testre szabott, legfinomabban megtervezett és leglenyűgözőbb sporthorgászhajó a világon – felszerelve minden olyan kényelmi szolgáltatással, ami egy szuperjachttól elvárható – mondta a Royal Huisman szóvivője. – A fedélzeti rendszerek és más innovatív műszaki berendezések tesztelése a végéhez közeledik, aztán jön a szállítás, majd következnek a próbautak.”
A projekt bemutatója:
![YouTube video](https://i.ytimg.com/vi/l95aSGGvX1c/hqdefault.jpg)
(fotók és forrás: Boat International)
- ha tetszett, ajánld másoknak is!